, fiúké a dicsőbbség, ezt üvölti az unokaöcsém, miközben püföl egy plüsstevével, amit évekkel ezelőtt vettem neki. ez persze még karácsony előtt volt, csak azóta "nem volt időm" írni. 2015-ben viszont szeretném befejezni a dolgaimat. többek között a blogbejegyzéseket. ez nem fogadalom, olyat most nem teszek. megfogadom, hogy semmit nem fogadok meg idén. aztán majd jól nem tartom be. 

azt hiszem, az öregséggel kéne valamit kezdenem. mármint nem a sajátommal, hanem hogy miért kapom meg ezt már másodjára. potenciális életlezárás, gyerek, család. és ismételten nem én vetettem véget neki. 

magammal is kéne valamit kezdeni. dolgozni, például. ha feltennék nekem a kérdést, hogy végtelen számú rámszakadó pénzből milyen alapítványt/céget/startupot alapítanék*, kétségbeesem és egyszerre hat dolog jut eszembe, mert egyszerűen képtelenség választani. külföld, itthon, gyerekek. kisállatok, éhezők, harmadik világ, jajnekem. 

na ilyeneken fogok dolgozni 2015-ben. meg a lelkemen, hogy jól döntsek, ne helyesen (hogy ez mit jelent pontosan, azon is). és a feszes fenekemen.

*igen, feltette ezt a kérdést az új "coachom" (idézőjel, mert olyan komolyan hangzik), és kb. egy perc néma csend fogadta meg idegbeteg szemmozgások, aztán néhány öööönemtudomjujjdenehéz.