vagyok, de nagyon. vidám, energiával teli. közben fáradt is, mert alig aludtam az elmúlt napokban, de belülről sok-sok-sok erőt érzek. és kívülről sok pozitívságot.  

többször megállapítottam már, mennyire szeretem a barátaimat. illetve inkább: hogy ők mennyire szeretnek engem. mindig meghat. meg persze zavarba is jövök tőle. azt hittem, imádom, ha én vagyok a középpontban, ha mindenki rám figyel. és szeretem is, de azért furcsa és kezelhetetlen és lereagálhatatlan az ilyen helyzet. a meglepetésbulimkor anno csak akkor esett le, hogy azért vannak együtt a barátaim, mert fel akarnak köszönteni, és nem azért, mert véletlenül mind ugyanabba a kocsmába mentek, amikor előszedték a tortát és elkezdtek énekelni. tegnap este meg csak akkor esett le, hogy nem véletlenül van minden írásban j., amikor á. felállt a székre és a voltos kocsirafekvésről beszélt. 

megírhatatlanok az ilyenek. és az is, hogy itthon milyen. hogy mintha tegnap mentem volna el, mintha nem változott volna semmi és senki, de közben mégiscsak eltelt négy hónap. feldolgozhatatlan. 

m. meg szintén imádom, annyira jó vele lenni, hogy sosem unom meg. akkor sem, amikor épp mégis unom, mert szeretem nagyon. kiszámolgatni például éjjel, hogy kinek a szobája mekkora, egy ánégyes lappal lemérni a falat. egy életre megjegyeztem, hogy huszonkilencegészhétszer huszonhárom centi. mármint a lap. a szobám kétésfélszer négyésfél méter. 

a limoges-budapest táv kib. hosszú!! nagyon. főleg, ha még egy-két dugó is van útközben. viszont autóval száguldozni jó dolog. az autópályán is meg pesten is. 

mániás szakas ismét. imádokélni. és igaza van e-nak: igazán boldog vagyok.