a mekibe netezni, mert a kolinet egy szar - és mert blogfüggő vagyok, bár mostanság főleg fejben írom a blogot... - és hogy nosztalgiázzak picit, mikor még szeptemberben, busszal jártunk ide f.val, milyen rég is volt, nyányányá. annyira furcsa belegondolni, hogy szeptember óta itt vagyok. és hogy mennyiminden történt, és mégse semmi. mégis ugyanott tartok, mint tavaly meg azelőtt meg azelőtt satöbbi. 

csak az változik, bár az se olyan sokat, hogy épp ki/mi miatt nyávogok/nyünnyögök/sírok/őrjöngök, de leginkább csak végtelen csalódott vagyok és szomorkodom. sej. nade nézzünk inkább kifelé mélységes mély lelkemfeneke helyett, amit már nagyon unok. (vajon mindenki magát tudja legjobban unni? vagy van, aki mást is?)

mondjuk... ööö... mondjuk szép a tó. szép a táj. szép a napsütés. szép a város. szép az idő. szép a tizenötfokésszél. szép, szép, szép, szép minden. szakdogát írok, illetve kéne, és nagyon élvezem. mármint az olvasást. szenvedek látványosan meg nyávogok, hogy jájfúúúj, de közben király. király, hogy annyi a dolgom, hogy elolvassak ezt-azt, aztán írjak valami mást ez alapján. szóval szép az élet, na. (tudom, túl sokszor ez a tanulság itt. és túl átlátszó, hogy mennyire nem így látom-érzem bláblá, dehát hátha a(z ál)pozitív gondolatok legalább néha behatolnak, és jobbá teszik a világot, sej!)

ma április egy van, bolondoknapja, szóval mondjuk, hogy ez az egész csak egy bolond hülye bejegyzése, és én, igazából, normális vagyok. normális leszek. mondjuk... mondjuk holnaptól. (és persze sportolni fogok, zongorázni, és mellette nagyon szorgosan szakdogát írok, meg olvasok azért mellette francia regényeket is, ésésés... szóval élek, na.) vagy legyen inkább holnapután, akkor

megyek haza végre!!! istenem, annyira-annyira-annyira hiányzik az otthon, hogy néha nem is értem, mit keresek itt.