megy. vagy ment vagy menni fog. a dolgok sikerültek az életemben, legyenek akár vizsgák, akár publikálások, akár felolvasások, akár zongorabemutatók. annyian vesznek körül, hogy néha nem is tudom hova kapjam a fejem. és elönt a szeretet, nem általában, hanem külön-külön. ha j.tal vagyok, akkor azért, mert hihetetlen, hogy ennyire nyomoronc családmodell mellett ennyire jófej lett és még ő akar segíteni másokon, és az is hihetetlen, mennyit fejlődött, mióta én igazán ismerem. ha e.val vagyok, akkor azért, mert annyira őszinte és kegyetlen magával. és érzékeny, vicces, szép. ha m.vel vagyok, akkor azért, mert annyira régóta ismer és ismerem, és mégis kitart és kitartok, és mégis reggel fél ötig tudunk beszélgetni bármikor. ha e.vel vagyok, akkor azért, mert látja magát és lát engem és bár örök elégedetlen (mondjuk ki nem az, a barátaim közül, őszinténszólva vonzom az ilyen embereket és ők is vonzanak...), azért mégis minden szép vele. ha e.vel és e.vel vagyok, akkor azért, mert fantasztikus, hogy ennyire jófejek a tesóim, ennyire normálisak, és ennyire megértjük egymást. 

és még sorolhatnám, annyi minden van.

amikor nem jó semmi, akkor is alapvetően megvannak a feltételek, hogy jó legyen, jó lehessen. most már minden szinten.

eredetileg, amikor kb. három napja elkezdtem írni ezt a bejegyzést, az lett volna a vége, hogy mindig minden jó volt, de most nem, mert szombaton és vasárnap is brutálisan kívülállónak éreztem magam. hogy hiába volt a bt és szigliget a két legjobb élményem a nyáron, most vége, kikerültem a körből, nyávnyáv. és a hiperjókedvem elmúlt, a mindenszuperboldogságból átzuhantam a másik oldalra megint. de nem.

mindigminden kell, inkább arról szól ez most már - és általában anélkül kapom meg, hogy túlsokat tennék érte. szóval megbecsülöm magam, az életem, nem keresek ott is hibát és nyünnyögési indokot, ahol alig van. viszont keresek lehetőséget, hogy ne csak kapjak, adjak is. és megtanulom a türelmet.

tapaszhoz talat.