magasról ugrott le ma egy férfi. néztem a felvételt, ahogy kiáll a semmi szélére. harminckilenc kilométer autópályán nagyon gyorsan megtehető, negyed óra, mondjuk. hőlégballonnal két óra, szabadesésben négy és fél perc. ennyi idő alatt én a harmadikról kábé az autóhoz érek le. ennyi idő alatt zuhanyozom általában. ennyi, amíg feldíszítem az új szobám egyik falát. amíg sminkelek, ha nagyoszép akarok lenni. amíg feldolgozom, hogy eljött vagy nem jött el a fiú, aki tetszik. amíg kikeresem az etr-ben a holnapra megírandó házi feladatokat. amíg kiválasztom, melyik fülbevaló illik leginkább a ruhámhoz, a cipőmhöz és kendőmhöz is. aztán ennyi, amíg kiválasztom és felkenem a körömlakkot. legalább ennyi idő, amíg rászánom magam, hogy kikapcsoljam az internetet. 

négy és fél perc volt, amíg elküldtem egy e-mailt, mert csatolni kellett egy csomó fájlt. emiatt késtem zongoráról. közben egy férfi majdnem negyven kilométert zuhant. a szigeten már az ötven méteres bungee jumping is elképzelhetetlenül félelmetes volt, a bt-s kilencméteres pelenkaoszlop tetején pedig azt éreztem, én vagyok a világ ura. persze az ember mindig többre vágyik. ez a férfi is felment, ki, a világ szélére. és csak arra vágyott, hogy épségben hazaérjen.