, hogy igazán szép minden. a tegnap este hihetetlen volt. hogy ennyi ember eljött, akit szeretek, aki fontos, aki számít, és akiknek ezek szerint én is számítok. hihetetlen, még mindig nem hiszem el, hogy igaz legyen. hogy ez tényleg az én életem. és csak ismételni tudom magam, hogy hálahála mindezért. 

, hogy annak ellenére, hogy minden igazán szép, azért kurvára jó lenne már valami munkát találni. ma angolon arról volt szó, hány évesen "kell" függetlenedni a szülőktől. és hát valahogy senki nem mondta, hogy huszonnégy évesen még tök rendben van, hogy ők tartanak el (mármint a szüleim, nem az angolcsoport). persze megtehetik, amíg megtehetik, egyelőre még igen, és akkor miért ne. de azért a belső igény már megvolna igencsak. csak most meg ebben toporgok egy helyben. mert amit szeretnék és szeretek csinálni, azt már csinálom, viszont azzal pénzt nem keresek, amivel meg kereshetnék, ahhoz vagy nem értek vagy csak szimplán kurván nincs kedvem. 

, hogy vizsgaidőszak van és nincs hozzá kedvem. nem azért, mert nem érdekel, amit tanulni kéne, hanem mert nem akarok tanulni. nem akarok egész nap ülni, és valójában csak úgy tenni, mint aki tanul, de közben mindenfélét tervezgetni, hogy mit is csinálnék mindehelyett, és csak ülni bénán és nem csinálni valójában semmit.

szóval most van az, hogy minden szép, igazán. és ettől látszik, hogy mi minden nem az. hogy az emberek csodálatosak, tényleg, körülöttem. csak bennem kéne valamit beindítani valahol, hogy működjön minden. vagy olyan nincs, hogy minden? nincs, hogy minden, tényleg minden, szépésjó? valami mindig lesz? mindig tovább kell gyakorolni a zongoradarabot és tovább kell írni a novellákat és tovább kell olvasni és még több filmet meg kell nézni? sosincs vége?

amúgy meg harmadikán végül nem írtam ki az istenrőlt, és most sem, csak annyi, hogy egy szót se szóltam.