van valami rossz kihívás. avagy gondold meg, mit kívánsz. nem a bountyfagyira gondolok, bár azt is kívánom jelenleg, hanem hogy megkaptam az állást, amiről álmodoztam. és most ülök egyedül és agyalok, hogy hogyan is fogom tudni én ezt megcsinálni. para van ezerrel.

meg az is van, hogy vágyakozom folyton. régen hogy vége legyen a gimnáziumnak, vége legyen a vizsgaidőszaknak, vége legyen a tanévnek, aztán utazzunk már nyaralni, menjünk már síelni, hogy milyen jó volt krétán, horvátországban, franciaországban, milyen jó lenne itt vagy ott lenni, ezt vagy inkább mégis azt csinálni. amikor van munkám, akkor a szabadidő hiányzik. amikor nincs munkám, akkor az elfoglaltság. amikor az önkéntesség elfoglal mégis, akkor a pénz. amikor pénzem van, akkor az idő, amit a barátaimmal tölthetek. ha van időm, nincs kedvem, ha van kedvem, nincs lehetőségem és így tovább, a végtelenségig. 

és néha mégis van, amikor csak a jelen van.

mondjuk fürdök a tengerben k.val, és csak annyit érzek, hogy boldog vagyok. vagy starwarslegózunk b.sal és robothangon énekeljük a győzelmi dalt, amikor kinyírta yodát. vagy remeg a lábam hazafelé, annyit táncoltunk a corvintetőn. szerelmet vallok egy szövegben és nyerek. plakátokat ragasztok a falamra, először próbálom ki az új szamovárt, berlinben j.éknál ülök a reggelizőasztalnál. kifáradás nélkül hazasétálok budáról, mert a legjobb barátnőmmel beszélgetek, és nemcsak az idő, én is repülök.  

szóval én mindig ezt a néhamégist szeretném. 

meg hogy amikor elkerülhetetlenül elmúlik az érzés, akkor vissza tudjam hozni aggyal. az automatizmus ne az legyen, hogy milyenjóvoltegyperce, hanem tartsam ki az egy percet. hogy erre tartsak.