egy cél. vagy bármi. 

ez a blogposzt már vagy egy-másfél éve itt pihen a blogban. hogy kell egy terv. mindig elkezdtem, aztán visszatöröltem, aztán megint újrakezdtem, de egyszerűen nem tudtam megírni. nem akartam megírni.

most pedig rájöttem, hogy nem kell egy terv. mert sok-sok kisebb-nagyobb tervem van, és nem egy kell, hanem ezt a sokat összeszedni és elkezdeni megvalósítani. illetve ez sem igaz. már elkezdtem megvalósítani, mielőtt megfogalmaztam volna, hogy terv kell.

azt vettem észre, hogy én nem az vagyok, aki megrajzolja az útvonalat, és elindul az adott irányba, mert tudja, hogy az út végén van A CÉL. hanem elindulok, mert hátha jó lesz. aztán igyekszem jól érezni magam az úton. és közben fingom nincs, hogy hova jutok. mert a cél, hogy az úton faszán érezzem magam. "az út maga a boldogság" vagy ilyesmi. nincsenek konkrét terveim, amikor voltak, akkor inkább frusztrált, hogy nem valósítom meg őket. például hogy nincs novelláskötetem. még mindig nincs, pedig már 25 éves koromra az volt a tervem, hogy tuti megírom addigra. de egyrészt nyilván lusta is voltam és paráztam, hogy nem jót írok, ha mégis jó, akkor sem fogják szeretni, és ha mégis szeretni fogják, akkor meg majd a következő nem fog menni stb. másrészt viszont annyira nem égetett a vágy és a tettrekészség és nem voltam annyira motivált, hogy tényleg megcsináljam. 

röviden annyi van, hogy egyszerűen elkezdtem élvezni a szürkehétköznapokat. a múltkor kifejtettem egy csajnak, hogy az életed a kis pillanatokból áll, és ha azokban szarul érzed magad, akkor szar lesz az életed. plusz mindennap kifejtem embereknek, hogy éljék meg, hogy bármire képesek, például festeni is. szóval egy ideje tartom magam ehhez.

furcsa. nagyon furcsa. a cél folyamatosan megvalósul. imádokélni, lálálá.