az emberekben. elhiszem nekik, hogy majd kifizetik, visszahozzák, nem törik össze, vigyáznak rá, kicserélik, hoznak helyette mást, visszafizetik, kirakják stb. bízom az ismeretlenekben is, persze bizonyos körülmények mellett. például pénteken eladtam egy koncertjegyet, e-mailben küldtem át a sosem látott lánynak, aki megígérte, hogy a barátnője átutalja nekem az összeget. ő is félt, én is féltem, ez egy tökéletes bizalomjáték, mint kicsiként a matricacserék, hogy teaddodaelőbb-nemte-nemte-nemte, aztán vagy megszívod, vagy nem.

persze ezerkétszáz forinttal könnyű játszani, ha egymillió lett volna a jegy, valószínűleg írunk róla bizonylatot, tanúkkal, vagy személyesen kérem el tőle stb.

de csak azt akarom mondani, hogy én szeretem azt hinni, hogy a bízó-hozzáállással nem félkegyelmű leszek, hanem tényleg változtatok a világ működésén. azzal, hogy nem a márpedig-aláírunk-nyilatkozatot-különben-átvágsz vagy márpedig-inkább-személyesen-találkozzunk-át-ne-verj-te-idegen hozzáállást erősítem az emberekben, nem feltételezem róluk eleve, hogy át akarnak verni, azzal át is fordítok bennük valamit.

aztán persze olyan is van, akinek három forintot sem adnék kölcsön, még szerződéssel sem. meg olyan is van, akinek adtam, és eljátszotta a bizalmamat és türelmemet. olyan is, aki kihasználta, hogy mindig szívesen adok, szívesen viszem haza, szívesen megyek ki elé, szívesen vásárolom én a kaját stb. van ilyen, nyilván, de én azt hiszem, hogy ha azzal indítod, hogy nelopdel/nehasználjki/nehúzzle, akkor annak is eszébe juttatod, akinek amúgy sosem fordult meg a fejében.

kellenek a határok ebben is, mint minden kapcsolatomban és viszonyulásomban, nyilván. és le is vonom a tanulságokat időről időre. de én szeretem, hogy így működöm*. szeretek bízni.

*és aki átver, azt meg, úgy hiszem, kurvára meg fogja szivatni valaki vagy valami (aka sors/isten/végzet) egyszer, aki/ami sokkal keményebb, mintha én keménykedtem volna. az erkölcsitörvénybennem mellett nekem nem csak csillagos egem van a tudatomban, na, úgy tűnik.