valaki egészen más. egy lány, aki épp együtt él a szerelmével kanadában, vagy a szomszéd kerületben, a duna túloldalán vagy egy olasz kisvárosban. lehetnék egy nő, akinek majdnem 33 évesen majdnem 3 gyereke van, és épp amiatt nem tud aludni 3:03-kor, mert a kisebbik lánya felsírt és a férje már…

!!! el sem hiszem! három éve agyalunk azon, higy mit kellene kezdenünk együtt, és kb két és fél éve azon, hogy mit kezdjünk a bátorsággal mint témával. mert az biztos volt, hogy ezzel kell foglalkoznunk együtt, csak annyiféle utat és lehetőséget láttunk (és látunk) ebben, hogy nehéz volt megtalálni…

ülök, ahol a regényem főhőse, akivel annyira rég foglalkoztam, hogy a nevét is nehezemre esik felidézni.  persze nem erről akartam írni, hanem hogy szeretek élni, azt hiszem. annyi minden történik mostanában, főleg a lelkemben, azt hiszem, hogy nem is mindig tudom lekövetni. másfél hete azon…

van, százhárom perce ráadásul másodika. alig több mint három hét múlva már kanadában fogok lófrálni a második legnagyobb francia nyelvű városban. most meg itt fekszem az elméleti tavaszban a tél közepén, és azon gondolkodom, vajon hogy lehetséges, hogy a februárom még úgy indult, hogy mindennap…

magamnak való, zárkózott, elvonulós ember lenni néha, hogyha az alkoholmámor és az emberek társasága tölt fel igazán. és hiába próbálok tudatos állampolgár lenni, valahogy (a választások közeledtével?) egyre kevésbé hiszek a nagyszabású változtatásokban, sokkal inkább hiszek az említett (hozzám…

amikor egész nap az ünnepségekről tudósító cikkek alatti kommentháborút olvastam és folytak a könnyeim. olyan volt, mintha folyamatosan köpködnénk egymást a mások által kiköpött szotyihéjak darabkáival, amikből persze a szotyit nem is mi ettük meg, de azért a magunkénak érezzük, mert nem jut…