először az jut eszembe, hogy nem hiszem el. hogy az nem lehet, hogy apa, az én apukám, aki persze '41-ben született, de nem lehet, hogy nyolcvan éves lett. a nyolcvan, az nagyon sok, elképzelhetetlenül. de ha mégis elképzelem, akkor valahogy úgy látom magam előtt, hogy apa tegnapelőtt kb. még…

nyilván megint semmi nem úgy történik, ahogy terveztem, hogy történjen. illetve nem semmi, mert például a tegnapi buli pont olyan volt, amilyennek lennie kell, vicces táncolás, beszélgetések, hajnali csetelések, imádtam. és Bandi, a kutyám is minden várakozásomat felülmúlja azzal, ahogy figyel,…

szerettem volna írni idén (értsd: novellákat például), ezért szeptember óta minden alkalommal, amikor a blogba kezdtem volna gépelni, leállítottam magam. most viszont évvége van, az év utolsó napja. kedd. és annyira meleg a napsütés, hogy simán ki tudtam menni a kertbe hálóingben, mezítláb. teljesen…

!!! el sem hiszem! három éve agyalunk azon, higy mit kellene kezdenünk együtt, és kb két és fél éve azon, hogy mit kezdjünk a bátorsággal mint témával. mert az biztos volt, hogy ezzel kell foglalkoznunk együtt, csak annyiféle utat és lehetőséget láttunk (és látunk) ebben, hogy nehéz volt megtalálni…

olyan sokat lehet megtudni-megtanulni. nemrég például d.val idéztünk fel régi sztorikat, általános iskolából, amikről utólag esnek le, hogy mit jelentettek.  nehéz megfogalmazni az érzést, ami most elfogott. azt hiszem, valami olyasmi, hogy néha mintha ugrások történnének az életemben. van egy…

ülök, ahol a regényem főhőse, akivel annyira rég foglalkoztam, hogy a nevét is nehezemre esik felidézni.  persze nem erről akartam írni, hanem hogy szeretek élni, azt hiszem. annyi minden történik mostanában, főleg a lelkemben, azt hiszem, hogy nem is mindig tudom lekövetni. másfél hete azon…

valóság. hat helyett inkább hét-nyolc körül kelek. nem megyek be az irodába korán reggel, csak 9-11 között. a boltban nem kérek zacskót, de kocsival járok keresztül a fél világon nap mint nap. nem járok operába. sportolni már életek óta nem voltam, pedig egy olyan lánynak képzelem magam mindig, aki…

egy cél. vagy bármi.  ez a blogposzt már vagy egy-másfél éve itt pihen a blogban. hogy kell egy terv. mindig elkezdtem, aztán visszatöröltem, aztán megint újrakezdtem, de egyszerűen nem tudtam megírni. nem akartam megírni. most pedig rájöttem, hogy nem kell egy terv. mert sok-sok kisebb-nagyobb…

az évnek. 24%-on van a telefonom, 00:24, dec. 24-én meg karácsony. alig egy hét. és amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést kb. egy hónapja, akkor még "vége" volt a címe, és arról szólt, hogy másfél év után megvolt a legutolsó pszichodráma is. és büszke vagyok magamra, amiért végigjártam,…

, ezt mondták ma. és hogy erős vagyok, határozott, tudom, mit akarok, nyíltan vállalom és megmondom a véleményemet, nagy a szabadságvágyam, nem kötnek be a konvenciók, izgalmasan szeretem az életet, szeretek kipróbálni új dolgokat, átélni addig nem ismert élményeket. magabiztosnak tűnök, de ez némi…

érthetetlen és megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan, de ez van. így érzem magam. és még csak nem is a tavasz, mert inkább 2016. inkább a pozitív gondolatok. inkább az önfeledtség. inkább az életem máshogy nézése, ami ezt az állapotot eredményezhette. vagy nemtudommi. és annyira nem is érdekes. a…

megint, amikor már épp elhanyagoltam volna az írást teljesen, egyszerre vág belém a felismerés, hogy rendet _kell_ tennem a könyvespolcon és találok meg régi kedves könyveket, és jön egy megkeresés, hogy írjak bizonyos szavak alapján egy szöveget, amit elárvereznek. kétségem sincs, hogy ezen az…

tízmilliószoros nap 2016-ban, úgyhogy próbálok pozitív lenni, arra figyelni, hogy mi jó nekem éppen, nem arra, ami már annyiszor volt. elengedem magam, és elengedem az elvárásokat. a társadalmi elvárásokat főleg. hogy csak akkor lehetsz boldog, ha X évesen Y számú férjed/feleséged és Z számú…

vagy legalábbis majdnem minden. legyen az, hogy kivételesen a szép dolgokról írok. arról, hogy a munkámban mindennap kihívások vannak, és új feladatok, új élmények, apró dolgok, amiket meg kell oldani, nagy dolgok, amiket meg kell oldani, és úgy fest, hogy furcsa módon meg is oldom őket. egy éve…

lehet, amiért elszívták a szerencseszálamat, akkor azt kívánom, hogy a fenti pasihoz hasonló legyen a gyerekeim apja életem minden hátralévő napja ennyire hasznosan teljen, mint a mai. délelőtt zimbardo hazudta mondta, hogy "unforgettable person" vagyok, miközben dedikálta a…

szeretemazéletem. mindazzal együtt, ami van benne, és ami nincs. szeretem, hogy bátor tudok lenni és őszinte, pedig kurvára fáj. lelkesedni tudok olyan szerelmekért, amikhez nincs közöm és még csak nem is szerelmek igazán. képes vagyok olyankor összeszedni magam, amikor a…

tárgy mindig segít, hogy megváltozzanak a dolgok. most például van új ágyam és kanapém. ami a régi ágyam és kanapém valójában, de jelen élethelyzetben pont tökéletesen átalakítják a teret, és csak annyira emlékeztetnek régi dolgokra, amennyire még nem fáj, hanem…

utolsó napja van. ez életem egyik legnehezebb hónapja volt. kihívás kihívás hátán, összeomlások, újraépülések, elszakadás, még jobban elszakadás, lezárás, és most mégis az van bennem, hogy mindennel együtt imádtam az egészet. és furcsa, még mindig, szinte döbbenet,…

nő vagy, ezért nem mer leszólítani a haverom! - hát ilyesmik történnek mostanában, én meg csak nézek, hogy ki küldi az ilyen bókokat. mindenesetre köszönöm neki. néha olyan nehéz pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, aztán meg a sok erőltetett jókedvből egyszercsak igazi lesz.…

, ráadásul jelenlegi álláspontom szerint a világ legjobb munkája. amiről az elmúlt hónapokban csak álmodoztam, most valósággá vált. persze be vagyok szarva rendesen... de az előző munkámtól is be voltam, meg a ht-nél is, szóval ez gondolom viszonylag normális.  mindenesetre…

furcsa, hogy boldog tudok lenni annak ellenére, ami van. hogy újra meg újra képes vagyok a jóllétbe ringatni magam. és nyilván ettől még fáj, de biztos talaj vagyok magamnak arra, hogy a sebeket, amiket ejt és folyton felszakít az élet, az alapvető vidámságom összevarrja. szóval…

an mondják mostanában, hogy pozitív vagyok. vigyáznom kell, mert a végén elhiszem és nem lesz miről blogolni. amúgy mosanában leginkább ez van. a választások napján (haddnemondjam milyen remek hangulatban) hazafelé tartva is végül zimbardo ölelgetése nyugtatott meg, hogy  nincs…

végülis alig lényeges ilyenkor, persze, kazán, romolj el nyugodtan. e. szerint furcsa, hogy engem lelkesíteni tud(na) a társadalmi változás. az individualista, nyugati szocializáció, az mondatja ezt vele... persze nem mondom, az is lelkesít, hogy én láttam ma skype-on zimbardót.…