dolgokra. érzésekre. emberekre. sorozatokra. könyvekre. alkotókra. szeretem azt az érzést, amikor beszippant egy világ, és azon gondolkodom, vajon mit lehetett volna másképp csinálni, vagy épp én mi lennék vagy mi nem lennék benne. a szolgálólány meséjében például vajon mennyire tudnék önmagam maradni. mit csinálnék, ha látnám, hogy felakasztják a szerelmemet, vagy bárkit, aki épp a rendszerbe nem illően viselkedik. mit tennék, ha csak arra tartanának, hogy valaki másnak gyereket szüljek. vagy ha én lennék az, aki nem tud szülni, viszont van elég pénze, hogy felfogadjon egy termékeny szolgálólányt. tudnék-e ennyire embertelen lenni. tudnék-e hinni benne, hogy egy jobb világot építek, ami csak azért rosszabb, mert ez a dolgok rendje, a világban mindenképp rossz némelyeknek, és ha épp nem nekem, akkor leszarnám-e, hogy mennyi mindenkinek elveszem a szabadságát. tudnék-e ellenálló lenni belülről a végsőkig, egy olyan világban, ahol senkiről sem tudom, hogy bízhatok-e benne, ahol nincsenek valódi emberi kapcsolatok, mert mindenki mindenkit figyel. figyelnék-e én is, ha megkérnének, jelentenék-e, megtörnék-e, vagy én lennék az, akit már az első szigorító törvényhozás elleni tüntetésen lelőnek.

és persze kérdés, hogy tudnék-e ilyet írni. érdemes-e írnom, hogyha ilyeneket úgysem tudok, mert nem vagyok elég tájékozott, elég érdeklődő, elég zseniális, elég sokrétű, elég szorgalmas. mert nem vagyok elég. kérdés, hogy én csak rákattanni tudok-e mások fantasztikus, izgalmas, érdekes, nyomasztó, őrült vagy épp örömet adó cuccára, vagy én is tudok létrehozni rákattanásra méltó bármit.