olyan sokat lehet megtudni-megtanulni. nemrég például d.val idéztünk fel régi sztorikat, általános iskolából, amikről utólag esnek le, hogy mit jelentettek. 

nehéz megfogalmazni az érzést, ami most elfogott. azt hiszem, valami olyasmi, hogy néha mintha ugrások történnének az életemben. van egy szakasz, ami nagyon fontos, mondjuk általános iskola harmadik osztály, aztán egy egészen különálló, egészen másik szakasz, a gimnázium vége. megint külön a kutyaólak csendje a hatéveskori fülfájásom. aztán amikor k.e-vel voltam együtt, aztán totálisan külön g. szakaszok, közben pedig üresség. és sokszor úgy is érzem, hogy nincs kapcsolódás, hanem például 18 évesen voltam valaki, most meg vagyok valaki egészen más.

aztán vannak olyan pillanatok, amikor összeáll a kép, vagy legalábbis kicsit összébb, és folytonosságot érzek tizenhároméveskori önmagammal is meg a huszonegyévessel is. és azt hiszem, ezért szeretem megtartani, és időről időre nézegetni a régi füzeteket, könyveket, naplókat, jegyzeteket, színházjegyeket, karácsonyfadíszeket, ajándékkísérőket, randomcukiságokat stb. meg ezért szeretem, amikor kiderül egy beszélgetés során, hogy gyerekkoromban is volt jele már annak, hogy nemcsak a fiúk tetszenek. 

persze van az is, amikor egy helyszínről vagy a pocsolya szóról jut eszembe, milyen voltam valakivel, szóval nem mondom, hogy a tárgyakhoz vagy bármihez kéne ragaszkodni. csak annyi, hogy szeretek egy lenni régi és új magammal legalább néha.