a májust, ebben a hónapban születtem, ebben a hónapban van a névnapom, ráadásul ilyenkor már meleg is van, napsütés és boldogság, legalábbis így emlékszem vissza a májusokra. 

holnap (vagyis ma) indul az első bátorságkihívásunk, egy hét bátorság a bravepointtal, de nekem csak az jár a fejemben, hogy mennyire nem vagyok bátor. hogy az elmúlt éjszakákat az így jártam anyátokkalt nézve töltöttem, hogy ne kelljen szembesülnöm az életemmel, és ma, amikor végre a végére értem a sorozatnak, egész este egyébként fantasztikus filmeket néztem - szintén menekülésből. pedig vár egy csomó terv, egy csomó könyv, rengeteg fiók és doboz és fotó, amiket rendszerezni lehetne, de nincs kedvem. a nincs kedvem pedig általában azt jelenti, hogy nem merek. félek lépni, félek bármerre mozdulni, félek élni a kibaszott csodálatos életemet, mert mi van, ha elbaszom. most épp jó, most megvagyok, elvagyok, de mi van, ha bármi kibillent ebből. például hogy mindjárt itt a szülinapom, és ez is inkább semleges vagy meglepő, mint örömteli. hogy tizenéve készül a regényem, de még mindig csak a fele van meg, az is félig. hogy nem beszéltem a-val már 20 napja. hogy amikor végre hozok döntéseket, azok inkább rossz döntések, és szembeköpöm magam értük. hogy túl sok a lány az életemben, és nincsenek férfiak, hogy hol a faszomban vannak a normális férfiak. hogy már nem mozdít meg bennem semmit, hogyha valamelyik nemnormális politikus azt mondja, nem egyenrangú ember az emberrel, csak legyintek, hogy ez van, ez megy itthon, ez magyarország, hát kitérdekel, miközben tudom, hogy igazából engem érdekel, de nem teszek semmit, ezért tehetetlennek érzem magam. 

szóval amúgy jól vagyok és szeretem ezt a májust is, csak épp mindjárt harmincegy leszek, és még azt sem tudom, hogy mit kéne tudnom ahhoz, hogy tudjam, mit nem tudok.