hétvégén arra vártam, mikor kerülök már internetközelbe. többek között hogy írjam a blogot. már-már betegesen folyton azon gondolkodom, mit hogyan írok majd meg. ezt mondták jaktáborban az ott felolvasott novellámra is hibának: nem él, hanem azon gondolkodik, hogy interpretálja, ahogy él. (mármint a szöveg. mármint én.) ezt mondta még egyszerrégen g. is, hogy semmi nem tartja távolabb őt (meg sajátmagamat) tőlem, mint a folyamatos interpretálási kényszerem. olyan furcsa, néha mások mennyivel jobban látnak magamnál.

arról akartam írni például, hogy mennyiminden történik. mennyimindent tapasztalok itt a messzitávolban. többek között azt, amit mindig mondtam másoknak és magamnak, de igazából nem mindig hittem el, hogy akárhová mész, te ottmaradsz magaddal. még ha nem is tudod pontosan, ki vagy te, akkor is. mert ugyanúgy (nem) működnek a dolgok itt (se).

de igazándiból nem az ilyen okoskodások jutottak eszembe, hanem hogy az élményeket hogy írom meg. de amint megfogalmaztam magamban, el is felejtettem őket. szóval most újra minden: péntek este megint voltunk "bulizni", de ez most inkább beülős-dumálós volt. és bár előtte sikeresen bedepresszióztam magam, azért elmentem. németek voltak meg egy amerikai srác, aki viszonylag régóta él franciaországban, és totál el van szállva. 

meglepődve vettem tudomásul, hogy az emberek (pl. ez a srác) nem tudják, mi az a "théorie de la littérature" (=irodalomelmélet). nagy, kerek szemekkel bámulnak, hogy én ilyesmit tanulok, meg hogy egyáltalán létezik ilyen a világon. és mikor megkérdezik, hogy mi is az, persze mindig csak valami olyat zagyválok nagyhirtelen, hogy hátizé, ahogy az irodalmat vizsgálják, vannak különböző szempontok, szociálisabb is, az író környezetét is figyelembe vevő vagy csak a szöveget önmagában vizsgáló blabla. de asszem ettől nem lesz sokkal világosabb számukra...

ma megkezdődött a második órám westphallal. az interkulturalitás (jesszus, erre van magyar szó? kultúrák közötti kapcsolatok...? valami ilyesmi) elmélete. turizmus, turisták, utazgatás, hogyan alkalmazkodunk egymáshoz, hogyan befolyásoljuk a (kulturális) környezetet és az hogyan befolyásol minket, és hasonlók. és westphal pont a 

puszikról kezdett beszélni, amiről mindig elfelejtek írni. hogy a franciák (meg a németek) másik oldalon kezdik a puszilkodást. és vannak páran, akik hármat adnak.

amikor cécile-lel először találkoztam, mondta, hogy a franciák "olyan puszilkodók". hogy ők akárkivel találkoznak, rögtön puszit adnak neki. annyira álságosnak találom ezt a szokást, mert persze van, amikor egy arcrapuszi sokat jelent, kifejezi, szereted a másikat vagy örülsz, hogy találkoztatok stb. és van, amikor az jelent sokat, hogy valakinek nem adsz. de itt adnak és mégse, csak odatartják tulajdonképpen az arcukat egyik, majd másik oldalra, úgy, hogy jónagy maradjon az arc-száj távolság. váhh.

szombaton elindultunk vitorlázni, de csak a találkozóhelyig jutottunk, mert a minibusz pontosan félkor indult el, mi meg kb. félórányi gyaloglás után hat perc késéssel értünk oda... kicsit sem volt idegesítő. de végülis bementünk fruzsival a városba helyette, megnéztük a bolhapiacszerű emmaüs nevű boltot, ahol mindenszart (detényleg!) kapni. annyira felbaszott a minibuszlekésés, hogy aznap utána az összes buszt csakazértis elértem/tük - persze mindig úgy, hogy lelkünketkiköpve (ja, nem lelket, tüdőt) futottunk. de megérte a kislelkem kedvéért.

az emmaüs inkább vicces volt, mint jó. volt ott kanapé, tömör faasztal, óriási tálalószekrény, pucércsajos festmény, gobelin-képek, rezsó, hűtők, hangfal, párásító, könyvek, bakelit, bunda, cédék, ruhák, kalapok, dvd-k, magazinok, béleggyűjtemény. de a kedvencem mégis az egyik vevő nyakában ülő patkányka volt... mert állítólag tökjó patkányt tartani: pici, hűséges, tiszta, intelligens. óje. én asszem patkányrasszista vagyok, és vállalom, bennem inkább undort keltett a pulcsiban mászkáló állat látványa.

este átmentem cécile-ékhez - csak cécile nem volt már ott, mert elutazott. szóval a pasija, az ő két lánya meg egy házaspár képzete az asztaltársaságot. a kaja isteni volt! viszont a többiek mind franciák. mind brutálgyorsan beszéltek, és mindenre rövidítéseket használtak. de tényleg mindenre, legalábbis az iskolai képzéssel (amit ugye amúgy sem ismerek itt franciaországban) kapcsolatos szavakra csakis. szóval olyan félóránként megkérdeztem, ez vagy az mit jelent, meg néha frédéric (cécile pasija) megállt és elmagyarázott dolgokat, de kemény volt nagyon. jól elfáradtam a végére.

és rájöttem, mennyire nem tudok semmit magyarországról. az oktatásról. a politikáról. a történelemről. a társadalomról. szóval úgy kb. semmiről. mondtam azért ezt-azt, amit épp mégis hallottam-láttam életem során. mert ők aztán tényleg semmitdesemmit nem tudnak. a nyugat-európaiaknak úgy tanítják a keleti országokat, mint keleteurópa, így egybe az összeset. mintha ez egy nagy-nagy ország lenne, ahol kommunizmus volt, sejhaj. és hogy azért nem mindenhol ugyanúgy volt, meg pláne hogy most nincs mindenhol ugyanaz, az már senkinek nem igazán világos. de nagyon kedvesen kérnek elnézést, amiért nem ismerik a mi történelmünket-kultúránkat-szokásainkat-dolgainkat.

de amúgy érdekes volt tapasztalni, mennyire felnőttként kezeltek (biztos mert elvileg az is vagyok, csak mégis, így belülről furcsa ezt látni-megélni), mennyire számított, miket mondok, mit mesélek. otthon általában a gyerekekkel vagyok (hülyülök e.vel), ha családi vagy bármilyen ebéd van, nem veszek részt pl. az oktatási helyzetről szóló szakértésben. itt meg én voltam, aki elmondta, hogy ez ígymegúgymegamúgy van magyarországon. tökmenő, mindezt franciául. szóval egyrészt rájöttem mennyire nem tudom a dolgokat, másrészt pedig, hogy az olyan szavakat, amik pl. a gazdasági dolgokkal vannak összefüggésben (áfa, teszem azt :P), alig-alig ismerem, inkább csak passzívan. de azért király volt nagyon! és a kaják...! meg egyáltalán: rendes lakásban lenni a koli után, mennyei élmények.

a vasárnapi vitorlázgatásról és a borzalmas bordélyházas filmről majd máskor regélek. úgyis túl bőbeszédű voltam ezúttal, és kezdődik az órám mindjárt - íráskészségfejlesztés, jupijé.

ja, még annyit, hogy azt hiszem, találtam helyet, ahol zongorázni tudok majd!! a bejegyzés címe pedig most nemcsak a hétvégére, hanem rám is vonatkozik. de lehet, hogy ez megint csak a mániás szakasz. mindenesetre hallgatok zs.ra (meg e.ra és m.re), és nem magambamerülgetek, hanem hagyom, hadd sororjanak az események, aztán majd kiderül, mi van, mi volt. mi lesz.