kor azt írtam, élni a legjobb. ezt tartom. és emelem. még nem tudom, hová fajulnak a dolgok, és nem tudom, mi van velem, de úgy érzem, élek. 

mert volt szigliget, amiről most már nekem is kicsit az jut eszembe, hogy egy sokadik otthon. voltak beszélgetések, séták, szövegek és szövegek, slaminárium, előadások, botrány és szeretet. volt pingpong és oltások és séta és tavonátüvöltés. volt az, hogy túl kell lépni magamon és kiállni emberek elé. (ez mondjuk még lesz is, remélem, sokszor.) volt jóidő és rossz, táncolás és büféelőtti tömörülés, rum és kóla és bor és szóda. utolsó este meg már minden, ami maradt. annyi minden volt, hogy arra már nincsenek szavak.

és voltam állásinterjún, ahol az állást nem kaptam meg, de tanulni sokat tanultam belőle. például hogy ha elbaszod, akkor is csak nézzél előre, mert jobb lesz. és jobb is lett szerdán, a voltafteren, ahol olyan sokan voltak, hogy tele volt a terem. és most csak meg akarom köszönni mindezt, de bajban vagyok, hogy név szerint kinek. mert mindenkinek, neked, magamnak, senkinek. 

szóval holnap slammelek és félek. de a nyár gyönyörű volt, a bátortáborral, a családdal, a szigeten a sok-sok baráttal, azóta az összes szigetafterpartin, la rochelle-ben és limoges-ban, a balcsin, a soundon, a volton, pár irodalmi esten, a szentendrei korzón, és persze budapesten.

hála, hála, hála.