eszembe jutott, hogy sítáborban egy fiúról mesélték: azért nem akar részeg lenni, mert akkor olyan lányok is megkaphatnák a testét, akik nem érdemesek rá. na ő például biztos lehetne erkölcstan tanár, ilyen tiszta és nemes lélekkel. azt már személyesen nekem fejtette ki, hogy az élet lényege férfiként minél több pénzt szerezni, hogy a nők bukjanak rád. a jó nők, mármint. nagyon szimpatikus volt, ha nem ő hozott volna haza, biztos, hogy elkértem volna a bagettkészítőktől a péklapátot és megkérem, hogy verje meg magát, de nagyon.

j. bejegyzésével kapcsolatban meg az jutott eszembe, hogy végül is boldog vagyok. hogy bár nem sírtam az örömtől és a meghatottságtól a színpadon, amikor tegnap meghajoltunk, mert inkább csak zavarban voltam ezzel az egész meghajlósdival kapcsolatban, de az előadás közben viszont volt egy-két pillanat, amikor úgy éreztem, ez most valami. 

szóval úgy döntöttem, nem a mániás depressziós elmebeteg énemet fogom erősíteni mostantól. tanárnak lenni, mint ma megtudtam, legalább annyira jövedelmező, mint állástalan írónak, aki csak elvan magában otthon. szóval végre tényleg írok nem csak blogot. és végre tényleg erőt merítek, magamból. és végre tényleg boldogság lesz. ennyi. alvás helyett, sírás helyett, minden helyett jóság csak.