ismét kér
dések, ezúttal (k.) e-től.
1. van-e közöm ahhoz, hogy kevesebb az önbizalmad?
nincs. és remélem, fordítva is így van.
2. mi az első emléked rólam?
nehéz megkülönböztetni, hogy mi az az emlék, amit meséltek, és mi az, amire tényleg én emlékszem. például arra nem biztos, hogy én emlékszem, amikor oviban átjöttél megvigasztalni, amikor sírtam, hogy nem akarok ott maradni. arra viszont tutira én emlékszem, amikor kábé kétévesen orrot fújtál, és olyan erősen sikerült, hogy leestek a papírok a könyvespolcról. arra meg nagyon tisztán emlékszem, ahogy táncikálsz a nappaliban, és énekelgetsz, de nekem nincs kedvem menni, pedig nagyon cukin hívsz, mert fáj a fülem. <3
nehéz megkülönböztetni, hogy mi az az emlék, amit meséltek, és mi az, amire tényleg én emlékszem. például arra nem biztos, hogy én emlékszem, amikor oviban átjöttél megvigasztalni, amikor sírtam, hogy nem akarok ott maradni. arra viszont tutira én emlékszem, amikor kábé kétévesen orrot fújtál, és olyan erősen sikerült, hogy leestek a papírok a könyvespolcról. arra meg nagyon tisztán emlékszem, ahogy táncikálsz a nappaliban, és énekelgetsz, de nekem nincs kedvem menni, pedig nagyon cukin hívsz, mert fáj a fülem. <3
3. össze tudnánk-e veszni annyira, h szétköltözzünk? (és annyira, h soha többé ne beszéljünk?)
annyira biztos, hogy nem, hogy soha többé ne beszéljünk. nem tudok elképzelni semmit, amiért megszakítanám veled a kapcsolatot. még ha tök hülye lennél (ami nem vagy), akkor sem. ha szétköltözünk majd, az meg nem hiszem, hogy azért lesz, mert összevesztünk, hanem mert boldoganélünkésmegnemhalunk valakivel/ért.
4. el tudnád képzelni, h külföldivel házasodj össze és ott élj, ott szülj gyerekeket?
nehezen tudom jelenleg elképzelni, hogy házasodjak és gyereket szüljek.
mindig nyünnyögök, hogy ne menjen el mindenki az országból, mert milyen szép a nyelv, milyen szép helyek vannak, milyen jó itt élni. és így is gondolom. és alapvetően egy magyar férfit képzelek életemszerelmének, mert egy külföldivel minden bonyolult lenne, úgy képzelem. de nem mondom, hogy soha nem mennék hozzá külföldihez vagy hogy totálisan kizártnak tartom a külföldön élést. mert milyen izgi lenne már egy cuki félfrancia ikerpár a marseille-i tengerparton!
5. hogyan képzelted a 25 éves önmagad 18 évesen, mennyire vagy más ahhoz képest és mennyire vagy ettől boldog/boldogtalan?
tizennyolc éves koromban úgy képzeltem, most épp magyar- és franciatanár leszek, akinek van egy osztálya, egy novelláskötete, esetleg egy regénye (bár franctudja, ilyen terveim lehet, hogy nem voltak, csak most vetítem ki akkori énemre). és mi sem természetesebb, hogy van egy pasim, egy (majdnem)gyerekem, cuki kis lakás, ilyen kommersz dolgok. lényegében a társadalmi elvárásoknak feleltek meg az én elvárásaim is magammal kapcsolatban.
ehhez képest eléggé más minden. nincs még meg a tanári diplomám, jelen körülmények között nincs is kedvem tanítani egyáltalán (és itt jöhetne egy hosszú elmélkedés a tanárok helyzetéről magyarországon, de erről majd máskor...). egy multinál dolgozom, nincs pasim és a gyerektől meg fényévekre vagyok. a novelláskötettől is.
a boldogság meg, hát, leginkább fogalmam sincs. nem tudom, hogy boldog(abb) lennék-e akkor, ha egy cuki kis lakásban laknék az édeskedves pasimmal és majdnemgyerekemmel és közben egy belvárosi elitgimnáziumban tanítanék a kik tagjaként. nem tudom, tényleg nem. gondolom nem ezen múlik az egész. hanem valami egész máson, ami sokkal nehezebben megoldható, mint szerezni egy cuki kis lakást (juteszembe, egy cuki nagy lakásban lakunk épp), egy édeskedves pasit satöbbi.
nem a tizennyolcéveskori (ezt nem tudom hogy kell írni, úgyhogy egybeírom, nyelvtannáciságom sutba dobva) elvárásaim meg( nem )valósulásától vagyok boldog(talan). szeretnék viszont néha sokkal egyszerűbb lélek lenni vagy olyan bonyolult, hogy az már zseni legyen. de ez már nem tartozik a kérdéshez.
Szólj hozzá!
