, én egy kedves lány vagyok, akivel könnyű együtt lenni. szerethető vagyok és felszabadult és csodálatos a társaságom és pörgök ezerrel és szeretem az életemet. kivéve, amikor nem. amikor magamat emésztem. amikor másokat basztatok vagy úgy vélik, hogy basztatom őket. 

fáj a torkom, hogy baszná meg, pedig ma kimondtam, amit éreztem és gondoltam. mondjuk nem száz százalékig annak és akkor, amikor kellett (volna), de hadd ne fájjon már ezért a torkom, könyörgöm. fszkvn. lehet, hogy olyanokat is ki kéne mondani, hogy túlvállaltam magam. félek, mi lesz, ha vége a nagy pörgésnek. félek az ürességtől és attól, hogy nem fog változni soha semmi. félek, hogyha ezeket a félelmeimet kimondom, akkor még jobban beléjük ragadok, de ha nem, akkor szétemésztenek. félek, hogy apám nem éri meg az esküvőmet. hogy nem lesz gyerekem. hogy meghalok, mielőtt úgy igazán élnék. hogy máshol töltöm az időmet, mint ahol lennem kéne. hogy még k.ba sem voltam valójában szerelmes. hogy nem merek/tudok/akarok soha senkivel igazán önmagam lenni. hogy eltávolodom a barátaimtól. hogy még a pszichodrámán is annyit és úgy láttatok magamból, ami aktuálisan kényelmes, ezért nem fejlődöm. hogy még a blogomban is szerepeket játszom. szóval én mindenkivel jóban vagyok, tehát senkivel. engem mindenki szeretni tud, tehát senki nem szeret igazán. és hasonlók. fáj a torkom. és én az óceánparton sírástól kezdve a barcelonában boldogtalannak levésig mindent megtettem eddig, hogy szar legyen, de a faszkivan már ezzel a kibaszott önsajnálattal.

úgyhogy pörgök tovább ezerrel és szeretem az életemet. csak közben kurvára fáj a torkom. meg a fogam is, de anyádnak egy szót se.