épp Bandi, kikéredzkedett ismét, pedig már 11 óra elmúlt, de nem bír magával éjszaka, hiába van lefárasztva napközben, éjjel mégis feléled. a kutya, mint a gazdája, ugye.

nappal, séta közben meglát a réten egy szimpatikus kutyát, odafut, de túl hevesen, elijeszti már azzal, ahogy közelít. állítólag félelemből tesz úgy, mintha magabiztos lenne, már-már félelmet keltően indul meg a másik felé, nehogy őt ijesszék el véletlenül. mire rájön, hogy a másik nem bántja, és jó játszópajtás lenne, a másik már nem bízik benne eléggé. nem lesz az egészből semmi, Bandi inkább tovább is áll, mintha nem érdekelné az egész. a kutya, mint a...

a kutyaiskolában azt mondták rá, hogy elsőre olyan, mintha minden oké lenne, felszabadultnak tűnik, mászkál ide-oda, szimatolgat, odamegy ehhez-ahhoz, vagánykodik. olyan, mintha ő lenne az élet császára. de ez csak látszat, a testbeszédéből az jön le, hogy parázik, túljátssza a vagányságot, nagyobb aktivitással kompenzál, de inkább kellemetlenül és kényelmetlenül érzi magát a helyzetben. csak úgy tesz, mint akinek minden szipiszuper, hogy a többiek ezt lássák rajta. ezen a ponton majdnem megkérdeztem az oktatót, hogy most Bandiról beszél-e vagy már rólam.

egyébként csendben, itthon, nyugalomban jól elvan. csak néha ijed meg váratlan eseményektől. csak néha parázik be, hogyha valami nem úgy van, ahogy számítana rá. és vannak kutyák, akikkel elsőre is jól kijön és nem kell rájuk támadnia ahhoz, hogy ne rettegjen tőlük. csak meg kell találni őket. csak nincs annyira sok. csak nem olyan könnyű. 

most valamit ugat az éjszakában, mert azt hiszi, hogy ez az ő dolga, hogy neki kell elrendezni mindent. hogyha ő nem intézi, nem veszi a mancsába a dolgokat, akkor nem is lesz elintézve. mindjárt szólok neki, hogy nem kell. hogy megnyugodhat, minden rendben lesz. minden rendben van.