anyátokkalt nézek már kétésfél órája. most tölt a következő rész. ezzel picit otthonérzem magam. megint elfogott a nosztalgia. elkezdtem olvasni, megkaptam á. levelét a rengeteg idézettel, és miközben már majdnem meggyőztem magam, mennyire nemisvalónekem az irodalom, rájöttem, azért valami mégis kell belőle. la littérature est la preuve que la vie ne suffit pas. ezt nem is tudom, hol olvastam. lehet, hogy csaksimán valami idézetes oldalon.

szóval ma megint voltam gimnasztikán. csináltam előreszaltót, ami szerintem menni fog, azt kicsit érzem, hogy kéne. a kézenállás egyelőre csak álom. egyszer majdnem sikerült megtartanom. aztán majdnem kitörtem a nyakam benne... és biciklivel mentem, bár már nagyonnagyonnagyon hideg van itt. az út tele avarral, minden második gödörbe belementem. imádok magyarul káromkodni itt, jólesik, hogy senki sem érti. amikor hazaértem, kinyitottam az á.tól kapott borítékot, és egy táncoslány is volt benne. meg nagyonsok kép, amiket kirakhatok a falra. és idézetek, mindenkitől, telistele egy furcsa alakú, zöld-piros papír. forgattam, és minden oldalon találtam valami újat. aztán a végére értem, és újrakezdtem, ide-oda forgattam, egyszerűen nem bírtam betelni a mondatokkal. tegnap kezdődött amúgy, hogy elkezdett hiányozni az irodalom. pedig olvastam mostanáig is, de csak távoliszemlélőként inkább, nem olyan úristenbelehalokannyirajóezaszöveg-módra.

és harminchat órás napokat akarok, most már biztos. tegnapról mára tizenkettőt aludtam, a maradék tizenkettő nem elég semmire. hiába voltam bent órán, hiába vásároltam be, hiába ettem, bicikliztem, tornáztam, írtam házit, néztem filmet, cseteltem sokakkal, beszéltem telefonon l.val, egyszerűen kevés. az élet nem elég. 

a p. cs. zs-t először nem értettem, ki. minden utolsó napod, hog elmész, az első lesz. elfelejtettem, hogy megházasodott. z.a-tól nekem a mondjimátarosszanyákért meg az és felteszi a szemüvegét van a fejemben. és hogy szemet leszorítva sincs sötét. szeretem a szavakat. a nyugalmat olvasva látom, hogy franciául mennyiminden érthetetlen. nincs mögötte semmi. például leírom franciául, hogy ligne six du tramway az még nekem sem a hatosvillamos, nemhogy egy franciának. épp jött egy hatos villamos, felszálltunk. ez hiányzik. 

felhőkre a holdfény lecsücsül. megyek, nézem tovább a sorozatot, a kacsás nyakkendőt a telerajzolt klubhelyiségben, és nevetek együtt a négercsajjal, aki biztos szintén valami ilyesmit néz egyedül.