zik megint mindenki. persze innen limoges-ból főleg m. meg e., mert ők voltak most itt, és a többieket legalább csak budapesten képzelem magam mellé, de őket most már itt is. és néha elgondolkodom, vajon mit is keresek én itt. a napsütés, a város, a fények, az illatok gyönyörűek és kihagyhatatlanok. biztos, hogy minden helynek külön szaga van, és mégis, ezernyolcszáz kilométerre otthontól is meg tud csapni egy ugyanolyan illat. 

azt elfelejtettem megírni még, ami a la rochelle-i úton hazafelé történt: öten lányok voltunk a kocsiban, és természetesen a három órányi utat se odafelé, se visszafelé nem sikerült kibírni pisilés nélkül. odafelé nem is volt ezzel gond, megálltunk valami benzinkútnál és kész. visszafelé viszont már sötét volt, amikor jöttünk, ismeretlen terepen, szóval amikor már négyen sírtunk, hogy muszáj megállni, akkor egy nagy áruház mögött egy pici városka szélén leparkoltam, kiszálltunk, röhögtünk, satöbbi, és indultunk volna tovább. de amikor hajtanék ki a parkolóból, megáll egy rendőrautó. persze ilyenkor mindig jönnek a poénok, hogy júúúj, vigyázz, értünk jöttek, hahaha. de most tényleg. kiszállt egy nő meg egy pasi a kocsiból, elég mérges fejjel, ránkvilágítottak a zseblámpákkal, és rámparancsoltak (aki persze felvettem rögtön az együttműködőkedvesvisszafogottlány-arckifejezést), hogy adjam oda azonnal a kocsipapírokat meg mindent. ja, persze külföldi kocsi, valami keleti, eleve gyanús, szóval jól be voltunk szarva. a papírok rendben voltak (hálisten, köszi, apa!!), úgyhogy megkérdezték, hogy mit csináltunk az épület mögött, de eléggé idegesen. na, erre hirtelen nem tudtam, mit mondjak. most az a baj, hogy pisiltünk és megrongáltuk ezzel az áruház épületét vagy az, hogy gyanús, hogy mit matattunk az épület mögött... aztán úgy döntöttem, nyílt kártyákkal játszom, szóval felvettem a cukifejem, ránéztem, és megmondtam, hogy "on a fait pipi" (=pisiltünk). a szigorú arckifejezés rögtön leolvadt, és szerintem komoly erőfeszítésébe került a rendőrnek, hogy ne röhögje el magát ott azonnal, és még ki tudja mondani a jólvanakkortovábbijóutat-mondatot viszonylag normális hanghordozással. eléggé felforgattuk tehát a kisváros életét ezzel a felelőtlen kényszermegállóval, ihih.

de amúgy is irtó jó volt ez a két hét, még ha néha fárasztó is a sok vezetés miatt. és most itt vagyok, megint limoges-ban, tavasszal, ahogy akartam. és írnom kéne a szakdogámat, készülni meg járni az órákra, tanulni ezt a gyönyörűséges nyelvet. de már azt várom, amikor jön a fény, és hagyhatok mindent a fenébe, mert tudni fogom, hogy mi az, amit tényleg csinálnom KELL.

és most nem az olyanokra gondolok, hogy mondjuk bringázni a szépséges tájakon vagy utazni a barátokkal vagy m.vel visszahülyülni és irtójól szórakozni vagy e.éknél dögleni vagy e.éknál "flesselni" a teraszon arról, hogy minden most van. hanem. hanem nemtudommi. az egész életem, azt érzem, egy merő várakozás arra a valamire, ami most már igazán jöhetne. vagy hogy ne passzívan fogalmazzam, mehetnék én. megtalálhatnám. 

ha nem találom, akkor minek az egész. akkor majd világgá megyek tényleg, éskész.