vagyok, mint néha gondolom. 

és néha már nem döbbent meg olyan igazán mélyen és szívből és őszintén, amikor azt mondja egy randomsrác, aki elmegy mellettem az utcán, hogy hűha, ezigen! néha még azt is elhiszem, hogy olyan igazán mélyen és szívből és őszintén szeretni tudok. meg őszinte lenni mélyszívből magammal, pedig az nemcsak néha, hanem majdnem mindig kurvára fáj. és tegnap mégsem sírtam el magam végül, hanem levezettem egy fantasztikus eseményt és aztán kiálltam és hitelesen elmondtam életem legboldogabb szövegét.

és egyéb szövegeket is írtam végremár. hamarosan meg is jelennek másegyébszövegek, amiket nem írtam ugyan meg, de amikésiknemmúlik. (mióta leírtam, hogy végremár, az jár a fejemben, hogy nemkerülégresár.)

a szilárd alap meglenne, csak ne basznám szét újra meg újra az ütvefúróval, ami ráadásul meg is süketít.

(és igen, én ezt régen tényleg szerettem:)