a napokat, amikor már 3:34-kor jelez az órám, hogy megtettem tízezer lépést. amikor kiderül, hogy egy ismerősöm ismerősének van egy lakása elképesztő tetőterasszal és kilátással legnagyobb szerelmem csodálatos tornyaira (vö. bazilika), és nemcsak az egész napsütéses tavaszi délutánt töltjük ott, hanem egy random kialakuló házibuliban is ott ugrálok éjjel, a barátaimmal, azt üvöltve, hogy i just wanna feel this moment. 

és szeretem azokat a heteket, amikor három színházi előadást nézek meg, és mind olyan, amit szívesen megnéznék újra. dolgok, amikért érdemes élni. ascher tamás háromszéken. budapest improv show. és lehet, hogy az én ingerküszöböm van alacsonyan, de valahogy idén minden előadást imádtam, és egyszerűen nem tudok betelni az emberek tehetségével, kreativitásával, odaadásával. 

és szeretem azokat a hónapokat, amikor kitavaszodik. és azokat az éveket, amikor egyre jobban összerakom magam, és beindulnak azok a dolgok, amiket terveztem, és random megtalálnak olyan feladatok, amiket szívesen csinálok, és kikerülnek olyan munkák a látókörömből, amik viszont baszták az agyam eddig is. és azt hiszem, egyre inkább elfogadom az árnyoldalaimat is. például hogy néha nem válaszolok sms-ekre, néha (gyakran) nem indulok el időben, vagy hogy halálfélelmem van, hogyha azt érzem, "túl" közel vagyok a boldogsághoz.