fáj a torkom. hüpphüpp. pedig egyáltalán nincs hideg, sőt egész jó idő van, már b. tigrise is táncolt, sütött a nap ma és tegnap. mondjuk egy kis jégeső is beficcent közben, de azért többet nem írok az uncsi időjárásról. hanem inkább arról, mennyire

jó itt most. filmeket nézünk folyton. zenés-táncosokat, pélául tegnap a "les parapluies de cherbourg"-t. az elején ugyan minden alkalommal röhögőgörcsöt kaptunk, amikor dalolva szólongatták egymást a szerellllők, a szerelmesek, anya-lánya, nyagyi-unoka, egyszóval mindenki. totál röhejes, de a végén mégis valahogy megszoktam (azért E/1, mert f. totál kiakadt, ő inkább katatón állapotba került a dalolászástól), és az egész... hát szóval megérintett, na. egy szentimentális idióta vagyok, azt hiszem. 

van olyan, amikor egy egész napon át egyetlen dal megy. és nem is tudom a szövegét, csak megy-megy, újramegújra, akár csak két taktus, vagy egy-két sor. na tegnap a cherbourg-i esernyők sosemhagylakelszerelmem-dala volt, ami csak még szebb attól, hogy mégis elhagyja. vagyis mégsem, de mégis.

az új erasmusosok nagyon aranyosak. kevesen vannak, de betöltik az űrt, ami keletkezett a régiek elmenetelével. csütörtök este kő-papír-ollóval döntöttük el, hogy taxival jöjjünk-e haza. én magyarul mondtam, egy másik lány meg csehül, a francia-amcsi srác pedig (mintegy önszorgalomból, mert ő nem is játszott) franciául. szépazélet recece, csakhogy tanulság is legyen.

tudtam, hogy buffy, a vámpírok réme franciául egyszerűen csak "böfi". lehet, hogy amúgy nem ez lett volna a fő mondanivalója a tanároknak, de ez asszem örökké belém égett. persze a bruni, alias brownie se rossz, meg a büéno (kinderbueno), de ez egyelőre viszi a pálmát.

amúgy minden oké itt limoges-ban. az idő egy FOS. detényleg, kb. egy hete folyton esik, a napot nem látni. b. mondta, hogy van egy kistigrise, aki rázza a fenekét, ha rásüt a nap. hát most nem rázza. én ellenben hamarosan fogom, megkezdődnek ugyanis a bulik, jupijé.

mondjuk idén asszem többet fogok írni, mint valaha életemben, annyi leadandóm van. (mondjuk azért is gyűlnek, mert egyelőre még csak egyet írtam meg, adtam le, és a többit csak tolom-tolom-tolom...) szóval a bulik mellett kénytelen leszek itthon is ülni néha. de sebaj. igazából kevés az új arc, ebben a félévben mondjuk ha sokatmondok, 15 ember jött limoges-ba erasmusszal - ráadásul mind lány, skandallum!

most rohanok, még diáklánynak kell öltöznöm. két copf, miegymás.

 net a szobámban. 

legalábbis ha a laptopom kiteszem az ablakba, és az asztalon gubbasztok, akkor kb. bejön, még skype-olni is tudok. mondjuk picit hideg van, és icipicit mintha még az eső is esne, de azért szép. a messzitávolban megy a diszkófény. furcsa, hogy szombat este a szobámban ülök, asszem rég volt ilyen, vagy legalábbis ritkán az utóbbi időben. 

(hasznos infó: a ctrl+j a wordben a sorkizártra váltja a kijelölt bekezdéseket, a google chrome-ban ellenben az letöltéseket nyitja meg)

tegnap megérkezett b., szóval mostmár töksok magyar van itt limoges-ban! háromlány. furcsa, jó, új. éééés a három szemindogámból egyet már (szinte) megírtam, most kezdem a másodikat. akarommondani kezdeném, ha nem szart volna be a film a lejátszás 3/4-énél. így picccikét nehéz lesz elemezni a jeleneteket. (természetesen az is akadályoz azért, hogy nemtudok filmet elemezni, de hogy nincs is mit, az igazán kétségbeejtő.)

a következő félévre meg annyi tervem van már, hogy végülis szinte az egész életemre is elég lesz/lenne, azthiszem. mondhatni, jupijé.

mindent. úgy döntöttem, most már igazán nincs más hátra, mint. hogy ne az legyen, hogy csak álmodom, néha már fényes nappal. akármennyire is gyönyörű ez a dal.

ne csak álmodás legyen, hanem (át)élés. az éjszakaálmodás viszont szép és jó és brutális. előző éjjel például egy lány megölte magát, mert egy pasi engem simogatott még a barátnőjén kívül és nem őt, vele csak sms-ezett. aztán (azért szeretem a tudatalattim) másnap jött monk, a flúgos nyomozó, hogy kiderítse, mi is történt itt pontosan. akkor ébredtem fel, amikor pofára esett egy létráról, mert túl gyorsan nyílt ki a szétlőtt garázsajtó.

ne sírjál szeretlek, én ezt súgom. de ő már érzi, hogy elhagyom. e. tegnap azt mondta, nem úgy romantikus, ahogy én. mondom miért, te hogy vagy romantikus? SEHOGY BAZMEG!

szeretem a barátaimat.

tolódás miatt majdnem elájult ma egy kínai lány. nem bírta feldolgozni a szervezete, hogy pár óra alatt a világ egyik végéből a másikba került. az én szervezetem se bír feldolgozni mostanában elégsokmindent. utálok elszakadni emberektől, kikészülök tőle, kikészülök a változástól. persze az más, ha én döntöm el mikor jövök-megyek. de most maradok, és néhányan meg mennek. más szempontból meg megyek, és magam mögött kell hagynom ezt-azt. nem jövésmenés, mert az ki lett próbálva és szar. hanem sírásrívás, aztán örülés, új szintek.

az idő meg gyönyörű. pont házidogaírásra alkalmas, ehh.

valami jóval nagyobb. állok a szobám ablakában, mert csak ott jön be a net, süt a nap, arra gondolok, milyen gyönyörű lesz a tavasaz limoges-ban. aztán arra, már most milyen szép mindez. a napsütés, a fények, a kilátás. zöld terület, fák, háztetők, autók, ezt látom a városból. illetve mostmár nem, ez pár órája volt, mindezt emlékezetből kellett írnom, visszaidézni, mit is gondoltam, hogy is álltam. a látvány ugyanaz mégmindig, csak már nem süt a nap, elbújt, ülhetek az asztalomnál is, nem zavar többé a fény. az ég alja kék, fölötte rózsaszín sáv, afölött barackszín. persze ezt nem lehet leírni, nem így kéne, hanem egészmáshogy, ahogy én nemtudom. keresni kéne leírásokat, de inkább vakon gépelek, és közben nézem.

nem rossz, csak rosszul érzem magam. hagyjuk, nem akarom, hogy rossz legyen. ezt egy fiúnak kéne mondania a darab szerint, de a valóságban én mondom inkább, magamnak, nem várom, hogy a hülyelány beőrüljön teljesen és elveszítse a maradék eszét is.

már rég volt ilyen, el is felejtettem milyen állapotba tudok kerülni a "tanulástól". nem mintha most olyanhűdenagyon tanulnék. ésmégis. elvesztem a bizalmam magamban és másokban. mindensmást hirtelen irtóérdekesnek találok, és egyszerre rendkívül sok ötletem támad azzal kapcsolatban, mi mást tudnék csinálni. de azért ma egészrendes voltam. egésznap a szobámban rohadtam tanultam, és ezt a blogbejegyzést is csak most írtam meg, mikor már majdnem... ööö... a felénél tartok ennek a...

itt megszakad a bejegyzés, gondolom megszámoltam a karaktereket, két órával ezelőtt volt, már nem emlékszem. egyórája (najó, túlzok, csak negyvenperc, de egynapnak tűnik) ülök a netteremben, hogy "beszélgessek" a barátaimmal. ehelyett csak egymillió idegsejtem pusztult el. mert emiatt minek hagytam abba a tanulást, emiatt minek szedtem rendbe magam, emiatt minek jöttem le, emiatt minek-minek-minek. nem jön be rendesen a net, még a betűket se tudom megdönteni itt (háh, mégis sikerült), hogy látszódjon, kit idéztem, szóval most mintha minden a saját gondolatom lenne, idézem is feldmárt, mert most volt először, hogy vonalat húztam tollal egy könyvbe, ezt megjelöltem és ehhez tartottam magam a mainap döntéseivel (legalábbis azthiszem): szeretni a másikat - ez egyet jelent azzal, hogy olyannak látom, amilyen, akár szüksége van annak a másiknak arra, hogy így lássák, akár nem, és tekintet nélkül arra is, hogy nekem szükségem lenne-e másnak látni őt. önmagam szeretete is azt jelenti, hogy olyannak szeretem magam, amilyen vagyok, nem amilyennek szerintem lennem kellene, hogy szeretetreméltó legyek. azért asszem nem engedem szabadjára az idegbeteg dühkitörésem, ami a nettelenségből adódik, bármennyire is olyanlennék most szívemszerint, egy toporzékoló ötéves, aki nem kapja meg, amit akar.

, most, hogy ma már ketten is megdicsérték a blogomat, kicsit zavarban vagyok, és egy pillanatra félreteszem az amúgy is már majdnemkész (10 oldalból másfél, úgy uszkve 5 óra munkával) szemináriumi dogám egy picit.

mert persze történnek a dolgok, akkor történnek leginkább, mikor eltűnök. bennem és körülöttem is. például végleg elment léonie, ami miatt igazánnagyon szomorú vagyok, mert ő azon kevés emberek egyike, akiket igazán megszerettem itt, nemcsak sziaszevaszhogyvagy-alapon (avagy: ca va? - ca va. et toi?), és holnapután meg elmegy jana, a zongorástársam és a másik ilyen ember(em). szóval szomorkodás (éspersze bulizás) van-volt ezerrel.

ellenben nagy tervek vannak készülőben. egyesekről még nem írok semmit, nehogy elszóljam magam és emiatt ne teljesüljenek be. másokat meg le kell írni, hogy mindenképp megcsináljam-juk. szóval: szigetezés (lassan jutalékot kéne kérnem nemzetközi hírverésért), passau-látogatás (léonie, bernhard), lyon, bordeaux, valamidéliszupertengerpartiváros (tavasszal-nyáron). meg még nemistudom mi volt. persze hazalátogatni többször.

mindenekelőtt viszont megírni a szemináriumi dolgozato(ka)t. 

az újabb ittlétem alkalmával azt döntöttem el, mit nem fogok csinálni. azok közül eddig kb. mindent csináltam. ezért jönnek most a pozitív kijelentések. meg hogy mi van. írom tovább a dogám, most (sajnos/szerencsére) az van.

n'a que l'amour a s'offrir en partage qu jour du grand voyage. ezt énekelte tegnap egy hajléktalan a párizsi metrón. felszálltam a gurulós bőröndömmel, még reménykedve, hogy hátha elérem a vonatot, amivel már tízre itt lettem volna limoges-ban. a metrókocsi végében ültem, igazából nem is metró, hanem rer, lehajtós ülés, nézek ki, nézek be, mindenfelé nézek, nézegetem az órámat. és akkor jön ez a bácsi. kicsi, szakállas, nagyon büdös, megáll a kapaszkodórúdnál, letámaszkodik, és énekelni kezd. és nem gondolok arra, hogy írom ezt meg. nem gondolok arra, lekésem-e a vonatom vagy nem, csak hallgatom, mert hamis és gyönyörű.

a vonatot lekéstem, egy másik lett az én vonatom, tízkor indult és egy körül volt itt. félkettőtől félkettőig voltam úton, tizenkét órát. szerintem most utaztam először úgy, hogy nem várt senki a "túloldalt". persze nem a semmibe, mert úgy kb. tudtam már, mi van itt, de mégis. és jó volt. könnyűnek éreztem magam. éreztem, hogy vagyok. ahogy utazom. ahogy felszáll a gép budapesten. ahogy elindul a vonat. olvastam és ott voltam, ahol.

ugyanaz az illat van itt, ugyanaz a környezet, és mégis minden más. máshogy csinálom, tehát más. előző félévben például nem találkoztam azzal a nénivel, akinek erős ősz bajsza és szakálla van, de - gondolom hogy ezt más ne nagyon vegye észre - élénkvörösre rúzsozza a száját. a fogai sárgák, összevissza állnak, de szinte minden nehézség nélkül le tud hajolni, hogy megtapogassa a cipőjét.

a létezés alternatívája a reagálás. a reagálás megszakítja a létezést, és megsemmisülést okoz. hm. megsemmisülésben akkor jóvagyok. most jön a zélet.

már a repülőn fogok ülni, bemondják, hogy szeles idő várható és hogy jóutat párizsig. és holnap éjjel már limoges-ban térhetek nyugovóra, a cuki kis szobámban. a bőröndömbe egyelőre csak az új faldíszeimet tettem. úgy tervezem, a szoba egy elmebeteg lakására fog emlékeztetni, mindenhol falragaszok, ne látszódjon semmi felület, mindent az emlékeim fognak beborítani. annyimindent eltettem az idők folyamán, valami emlékeztessen, hogy vagyok.

érdekes amúgy az élet, mert pont most, hogy j-tal megint beszélgettünk, nemcsak levélben, nemcsak cseten, hanem igazából, ketten, szóval pont most találtam meg a régi dolgokat. a dolgainkat. leveleket egymásnak, naplóbejegyzések másolatait, ilyesmiket. akkor az voltam én, eléggé hasonló problémákkal. móka.

azt mondják, az ember hétévente változik. juteszembe, most majd a sárkány éve lesz. január 23-án kezdődik, amikor a tanév a limoges-i egyetemen. én sárkány vagyok. ahogy e. is. meg k. ez a mi évünk lesz. az ember hétévente változik. szóval úgy döntöttem, most lesz itt az ideje a változásnak. most van. ezek szavak. nem csak.

hóesést. és úgy készülődj, mintha más távoli várost hódítani indulnál. 

a városban még csak eső esik, mikor felérek a hegyre, már szinte hó. fehér a kert, világít, visszaveri a fényt, ahogy fél órával ezelőtt még a duna. állok a szabadság hídon. nem gyalog megyek át rajta, mert hideg van, hanem autóval. éjjel nem járnak sokan arrafelé, leállítom az autót, a zenét, lehúzom az ablakokat, és nézem a lámpákat, a dunát, a híd vasszerkezetét, azt a zöldet, amiről mindig ez a híd jut eszembe. 

három nap múlva ismét limoges-ban leszek. holnap alszom budapesten utoljára, egy ideig. most nem félelem van bennem, amit érdektelenségbe burkolok, hanem szomorúság. azthiszem. és várakozás is, persze.

csak közben megint sajnálom itthagyni azt, ami budapest. ami magyarország. nem a politikai részt, mert attól tényleg csak hányni lehet. hanem a barátaimat. a nyelvet. azt, hogy megértek mindent vagy majdnem mindent. hogy magányosan is tudom, lehetnék mással akár. és hálás vagyok, annyira hálás, a körülményeimért. mindenért és mindenkiért. azért, amiért nem dolgoztam meg, amiért nem tettem semmit, és amit mégis megkaptam. meg azért is hálás vagyok, hogy legalább néha hálás tudok lenni.

mostmeg várok, míg felkel majd a nap. csak túl picinyke vagyok. ígyvárok. pont így kell, azt hiszem, várni, ahogy ők csinálják.

ben, reményeim szerint, a következőket fogom csinálni:
mégsokkaljobban megtanulni franciául.
zongorázni sokat.
írni végre, nem lustulni és siránkozni, hogy nemmegynincsmirőlnemérdekelsenkitsatöbbi.
kint élni franciaországban és: vitorlázni, szakdogátírni, siklóernyőzni, bejárni mindenféle órákra, főzni, moziba menni.
és persze találkozni új emberekkel. meg a barátaimmal.

a tavalyi fogadalmaim --- és hogy teljesítettem-e:

1. kevesebbszer fogom nézegetni az e-mailjeimet - szóval nem leszek gmailfüggő. --- nem igazán. max. 1-2 napig...
2. megpróbálok időben odaérni helyekre. --- egyáltalán nem.
3. sokat leszek a barátaimmal. --- jepp.
4. írni és olvasni fogok, vagy inkább olvasni és írni. --- háááát... szó-szó hál imhotepnek.
5. kimegyek m.e-hez heidelbergbe és f.e-hez firenzébe. --- teljesítve!! 
6. megpályázom az erasmust szeptemberre, franciaországba. --- óigen.

ek után most megint völgy van. unom, hogy unom, hogy unom. satöbbi. persze megyek mindenfelé, szervezek szilveszteri bulit, hívok minden ismerőst és barátot. mentem színházba, megyek literás előszilveszterre, frenákra, hs7-re, inni-enni jótmulatni m-ékkel meg e-ékhoz meg g-ral meg e-vel. satöbbi. satöbbi. satöbbi. 

f.s.k.v.n.

be jutott, hogy... és el is felejtettem, hogy mi. óigen, valahogy így működik most az agyam.

szenteste van. írni kéne erről. csak minek. minek ez, minek az, megint ez, megint ez, megint ez. új mantrát kéne tanulnom. csak hol, hogyan. meg ugye minek.

gyönyörű ajándékokat kaptam. és jókat is adtam, azt hiszem. és holnap család, holnapután család, meg találkozom ezzel-azzal, megyek talán színházba, karácsonyi utópisztikus bulira, és sütöttem mézeskalácsot megint, most m-vel, mintegy hat órán keresztül tartott csupán 50 darabot megcsinálni... éljen a hatékonyság.

e. írt egy összeollózott novellát a blogból. furcsa volt az ő hangján hallani a saját mondataimat. mindet én írtam le, mégis idegenül hangzottak. meglepődtem. és meg is hatódtam - nem a saját szövegemen, hanem ezen az egészen. hogy így vártak. de tudom, erről már áradoztam.

és valószínűleg arról is írtam már (ide is), hogy mennyire nem másoktól kéne függővé tennem magam, és mégis. pedig ki kért rá, senki. váhh. de hálás vagyok mindeközben a megintnyavajgás közben, hogy milyen emberek vannak körülöttem. hogy hogy törődnek velem, és bárcsak vissza tudnám adni csak a töredékét legalább.

vagyok, de nagyon. vidám, energiával teli. közben fáradt is, mert alig aludtam az elmúlt napokban, de belülről sok-sok-sok erőt érzek. és kívülről sok pozitívságot.  

többször megállapítottam már, mennyire szeretem a barátaimat. illetve inkább: hogy ők mennyire szeretnek engem. mindig meghat. meg persze zavarba is jövök tőle. azt hittem, imádom, ha én vagyok a középpontban, ha mindenki rám figyel. és szeretem is, de azért furcsa és kezelhetetlen és lereagálhatatlan az ilyen helyzet. a meglepetésbulimkor anno csak akkor esett le, hogy azért vannak együtt a barátaim, mert fel akarnak köszönteni, és nem azért, mert véletlenül mind ugyanabba a kocsmába mentek, amikor előszedték a tortát és elkezdtek énekelni. tegnap este meg csak akkor esett le, hogy nem véletlenül van minden írásban j., amikor á. felállt a székre és a voltos kocsirafekvésről beszélt. 

megírhatatlanok az ilyenek. és az is, hogy itthon milyen. hogy mintha tegnap mentem volna el, mintha nem változott volna semmi és senki, de közben mégiscsak eltelt négy hónap. feldolgozhatatlan. 

m. meg szintén imádom, annyira jó vele lenni, hogy sosem unom meg. akkor sem, amikor épp mégis unom, mert szeretem nagyon. kiszámolgatni például éjjel, hogy kinek a szobája mekkora, egy ánégyes lappal lemérni a falat. egy életre megjegyeztem, hogy huszonkilencegészhétszer huszonhárom centi. mármint a lap. a szobám kétésfélszer négyésfél méter. 

a limoges-budapest táv kib. hosszú!! nagyon. főleg, ha még egy-két dugó is van útközben. viszont autóval száguldozni jó dolog. az autópályán is meg pesten is. 

mániás szakas ismét. imádokélni. és igaza van e-nak: igazán boldog vagyok.

- esernyőm, pedig esik az eső.
- kedvem bemenni a városba, pedig találkozom j-nal.
- nálam a teregetőbigyóm, pedig kimostam mindenem.
- erőm rendesen megfogalmazni a mondatokat, pedig már tegnap le kellett volna adni a beadandótervem. 

hideg van, fúj a szél, zuhog az eső, kezd sötétedni. azt akarom, hogy ha már hideg van, fúj a szél, akkor essen a hó. vagy süssön a nap. valahogy így próbálom magam is beállítani, és valahogy úgy érzem, az érzelmeimre még kevesebb befolyással vagyok, mint az időjárásra.

ja, azt tegnap elfelejtettem írni, hogy kaptam b-től szakácskönyvet karácsonyra. francia receptekkel - mint pl. a boeuf stroganoff vagy az irish stew. szóval most már semmi sem gátolhat benne, hogy főzzek. kivéve, hogy most hazamegyek három hétre. meg hogy annyira megcsömörlöttem most valahogy a kajálástól, hogy a szervezetem tiltakozni kezdett még az édességek ellen is. ami azért, valljuk be, már egy elég durva szint.

és egy elmebeteg csak nem kinyitja az ablakot, hogy a jeges fuvallat elárassza az eddig egészmeleg közösségihelységet??? (de.)

papírember akarok lenni. vagy csaksimán papír, ember nélkül. elázni, megszáradni, írnának rám, kidobnának, újrahasznosítanának, összetaposnának, betennének borítékba és elküldenének magyarországra, úsznék a dunában, szétporladnék. ehelyett mehetek mégis teregetni, beadandótírni, sminkelni, bulizni. sanyarúsorsom van, mitagadás.

kedvem egy időre a naplózástól blogolástól. meg elment/mindjártelmegy az erasmustársak fele is. szomorkodás van ezerrel. meg mégegyutolsónagyközösbuli 1-2-3-4 satöbbi. meg ugyemégjanuárbantalálkozunkazért?

én valószínűleg (bár mégmindig nem 100%) maradok még félévet, kvázi miértne alapon. meg itt most annyira evidens, hogy ittvagyok. meg mert kíváncsi vagyok az itteni tavaszra. meg mert hátha akkor tényleg megtalálom életem kibaszott értelmét. szóval mivel maradok, de mindenkimás meg elmegy, így méginkább szomor. meg azért is szomor, mert már előre tudom, hogy otthon annyirakurvajól fogom magam érezni, hogy nem is akarok majd visszajönni. mert végülis ott van mindenkim. az összes ember, akit szeretek. az igazi kapcsolataim. persze mostmár itt van. f. meg b. (meg pár erasmusos, akik ugye most elmennek) és marad m. meg jön b. - de azért mégis.

nade ami a vidámságot illeti: csináltunk még kurvasok mézeskalácsot. meg bejglit (najó, azt egyedül b.) ami g.finom lett!! és ma díszítettünk karácsonyfát, jupííí. juteszembe: limoges egy GICCS. komolyan mondom, a disneylandi kastély karácsonyi díszkivilágítása elbújhat a polgármesteri hivatal mögött. van egy szökőkút, amiben ugyan nincs víz, de a fények úgy "folynak", mintha mégis lenne. az épület körvonalai kivilágítva, minden ablakban villognak az egők. és valamit még tuti kihagytam, mert ez így még egészen ízlésesnek fest. de amúgyis, az egész város: minden utca kivilágítva. hol sima, egyszínű égősorral, hol viszont piros-zöld-kék villogás váltja egymást. vagy fehér. vagy nemistudommégmi. minden sarkon van egy karácsonyfa. az összes, de tényleg az összes kirakat kidíszítve. a sarki pékségben télapó integet, a bugyiboltnál madárkák ülnek a melltartókon, pingvinek és jegesmedvék és igluk vannak itt-ott.

ésésés egészen belelkesedtem az egyetemi beadandóm iránt, jupijupp - főleg mivel az egy perccel továbbról fogok írni :D mondjuk ehhez majd le kell fordítani ezt-azt, például a hiperkarma üres című számát. aminél már ott megakadok, hogy "üresen állok". mert franciául erre nincs annyira szó, mármint hogy áll.

lassan lelkesednem kéne a szakdogámért is, khm... de majd otthon, majd karácsony után, majd satöbbi, majd később.

miközben szomorkodom, hogy mindenki elmegy, irtóra várom, hogy otthon legyek végre. már annyira hiányzik budapest. az emberek is, mindenki. és mindenkinek örülök. külön-külön meg együtt is. de nemcsak az embereknek, hanem a városnak. annak, hogy átsétálhatok a szabadsághídon. a lánchídon. hogy láthatom a várat, a bazilikát, a szobámat, minden, mindennek örülök. tuti extázisban leszek.

megyek hajtűkanyar-estre. meg karácsonyibanzáááááájra. meg családikarácsony(ok). meg szilveszterinemistudommineknevezzem. meg literabuli. meg-meg-meg. jupijupp. dejólesz, dejólesz. de most meg még utoljáralimoges-ibuli numerónemtudomhány. jelenbenlévőénem rulez.

, olyan könyvet fogok írni, amiben vannak zenék, filmek, képek, és az emberek majd az elektromoskönyvolvasón  olvassák-hallgatják-nézik-nézik. ámen.

és lesz zongorám, nem elektromos. sima, gyönyörű, fekete koncertzongora.

estejó, este mégis jó. satöbbisatöbbi. kiderült, hogy így van a versike, amit mondogattam magamban, csak én úgy, hogy élnijó, élnijó.

élni mégis jó. mások szakdolgozatát olvasni segítségképp. nyelvvizsgafeladatokat oldogatni. százakárhány mézeskalácsot kiszaggatni és feldíszíteni és mindenféle vicces formákat alkotni a maradéktésztából. léböjtöt tartani ötnapig és értékelni az ételeket. sokáig aludni. korán felkelni. mások blogját olvasni. recepteket nézegetni és álmodozni, hogy egyszervégre tényleg ráveszem magam, hogy megtanuljak (elkezdjek) főzni.

újramegújramegújra végighallgatni-nézni ezt (köszönet érte j.nak):

meg újra. és feldmárt olvasni (megint). és ezermilliomodszorra is elhinni, hogy satöbbi.

rain. overandoverandoveragain.

készülök a nyelvvizsgára. főleg lelkiekben. hogyan fogom majd magabiztosan előadni rendkívül mélyenszántó gondolataimat az adott témáról (amikérlekistenemlegyenjóóóó). közben ezt hallgatom. overandoversatöbbi. kint zuhog az eső. hideg, őszi idő van. befeléfordulós rész.

a héten két vizsgám volt. az egyikre tanultam, a másikra kevésbé. de szerencsére b. ült mellettem és az egészet le tudtam nézni róla. franciatöri, magamtól is tudhattam volna, de egyszerűbb így... a nyelvészetet viszont egészen megkedveltem. classes des mots. 

hétfőn voltam röplabdázni - emiatt még három napig lila volt a kezem - a németekkel meg persze franciákkal, és egészen tetszett. kedden b-nél diavetítőztünk. imádom a régiesmagyarul mesélést. szép. csütörtökön meg siklóernyőzés és az órák közül végül utóbbit választottam. és jó volt. filmezés, elemzés, ilyenek.

most meg megyek haza. f. nem akar futni a buszhoz, szóval kénytelen vagyok. még csak ez. 

vagyok nagyon. mindentől és mindenkitől. de igazából csak azért ez lett a bejegyzés címe, mert elloptam kkl-tól ezt is, meg a hozzá tartozó zenét:

meg akkormár persze ezt is olvasni kell. sosem kérded, honnan jöttem. párizs helyett limoges-ban vagyok, és tanulok a nyelvvizsgára. ami néha kétségbeejtően rosszul megy, néha meg olyanjól, hogy csak na.

volt csütörtökön közös vacsorázás-bulizás a franciásokkal, tanárostul mindenestül. csak úgy ropták a mádámok, öröm volt nézni. ettünk cseh lángost, angol sütikéket, francia quiche-t, ittunk cseh pálinkát (sligovica vagymi), magyar bort és francia bort. és aztán persze táncoltunk, sétáltunk a ködös városban, bicikliztünk egy biciklin ketten. és majdnem elmentem a hatórai vonattal párizsba, de aztán félötkor mégis úgy döntöttem, inkább alszom és tanulok a hétvégén. helyzetjelentést írni onnan, ahol nincs helyzet.

holnap mézeskalácsot sütünk. tegnapelőtt jegesmedveháton és pingvinekkel pózoltam. karácsonyi hangulatom van. és időlegesen valameddig kitöröltem magam facebook-ról, ihaj.

okat fújok a rágómból, erre van most épp energiám. meg felsorolni, mijó-miszép történt mostanság. például óriási buborékokat láttunk párizsban is a városháza előtt. kisgyerekek kapkodtál el őket, csak azok nem rágó, hanem szappanbuborékok voltak.

az egyetem kertjében gyűlnek a falevelek, mindenféle színben, és egy pillanatra nagyon szerettem volna kertész lenni, mert tökjó lehet a lehullott leveleket fújni egy géppel, gyönyörű, ahogy szállnak előtted. aztán mikor összegyűjtik egy kupacba, akkor rögtön bele kéne ugrani, vagy eléállni és egyszerűen hátradőlni a semmibe, a levelekbe. fotós is szeretnék lenni néha, megörökíteni dolgokat. ahogy kidurran egy lufi, mert túl erősen nyomták a falnak. ahogy a patkányok rohangálnak az eiffeltorony lábánál. meg még csomómindent, ami most persze nem jut eszembe, és épp ezért kéne lefényképezni.

tegnap megszereztem a motorosvizsgát, jupijé! és ha lehetne, ezt csinálnám, örökké egy tónál vagy a tengernél lennék. és mostmár az se zavar, hogy hidegvan. néha. olyan kéne, mint a házatónálban. mindenhol csak víz-víz-víz. álmomban ruhástul fürödtem az északi-tengerben. j.tal meg e.vel, és csak arra kellett figyelni, hogy a fejünk ne érjen bele, amúgy elviselhető volt a hideg.

a tónál találkoztam egy bácsival, aki paraszti tájszólással beszélt franciául, annyira jó volt. az oktatóm meg franciaország teheneinek adatait vitte számítógépbe egész karrierje alatt, mint informatikus, kidolgozott hozzá egy rendszert. aztán megtanult hajózni. meg repülőgépet nevelni. mármint vezetni, csak közben f. a patkánynevelésről beszél itt mellettem - merthogy ő szeretne egy patkánykát.

én meg szeretnék még sok-sok olyan estét, amilyen a csütörtök meg a péntek volt. éjjel sétáltunk limoges-ban a németekkel, és jött pár francia lány, akik disneyzenéket énekeltek franciául. úgyhogy mi is rákezdtünk, és a hakunamatatát énekeltük németül, magyarul, franciául és angolul. másnap meg hatvanasévekbuli volt, csupa feltupírozott hajjal, fejpánttal, színes ruhákkal, nyakigfelérőruhákkal. és végre felvehettem a piroscipőm. imádok magassarkúban lenni.

szoros nap van. szóval most minden jupijé többnek számít! (amiknek a száma már csak azért is megtöbbszöröződött a fejemben, mert megtudtam, hogy egy ilyen nap van. valószínűleg én bármilyen placebótól meggyógyulnék azonnal.)

az előbb négy vérbeli francia építőmunkással utaztam a liftben (meg egy szellemmel, aki a negyediken szállt be és a harmadikon ki), hát egyszerűen tökéletesek voltak. a macinacijukban és szürke majdnemegyenpulcsijukban. az egyiknek szőkés (festett...?) hosszú, vékonyszálú haja volt és majdnem olyan hosszúkás feje, mint nekem. a másik kerekhasú, kerekfejű. a harmadiknak óriási szerszámosládája volt és kopaszodott. a negyedik, hát azt nemtudom. igazából a szőkehajú kitakarta a többieket.

idáig háttal utaztam. de nemnemnem, nem véget, hanem egy igazi kezdetet szeretnék. fordulás, indulás előre. zongorázni, biciklizni, enni, inni, tornázni, franciázni (igenigen), jupijupijé-é-é. é-é-élni.

ja ülök kb. a netteremben. annyira "lelkesek" voltunk f-val, amikor hazaértünk, hogy muszáj volt még lejönni netezni (főleg a szent palotapincsi eltűnését bejelenteni fészbúkon! mert ez tényleg skandallum. na), és itt ragadtam persze szokás szerint. mellettem a kolitársak valami bor-zal-mas zenéket hallgatnak, közben csocsóznak és próbálnak néha kontaktust teremteni. váhh. váhh. és megintcsak váhh. 

ma volt b. szülinapja, és rengeteg tortát ettünk, még többet röhögtünk, volt húsleves, csillagszórótűzijátékgyertya, minden. szülinapom-pom. doors. sziámi. ajjajjajaj, ha minden vágyam teljesül. mindig valami olyasmit kívánok, ami épp nincs. szóval a mindenvágyam aktuálisan változó, tehát inkább az lesz az állandó, hogy tudjam mit akarok. nem máshol lenni, nem mással lenni, nem másnak lenni.

győzködöm magam, hátha attól változom. g. ma mutatott egy idézetet w.s-tól. ha külön-külön felismerted változatlan alaprétegedet: időtlen-határtalan lényedet, melyben az örök mérték rejlik; s ennek időbeli, véges ruháját: soktagozatú egyéniségedet, melyben az esetenkénti igények rejlenek: módodban van, hogy az örök lényed s nem a folyton-változó egyéniséged vezessen.

és még folytatódik, miszerint mennyire mellékes tulajdonképpen a folytonváltozó-rész, és hogy az öröklény számít. nincs más hátra, mint megtalálni. a feladat adva. és ugye sokkal könnyebben megtalálom magam, ha most megnézek egy lie to me-t franciául, ráadásul azzal még a nyelvet is gyakorlom, két légy egycsapásra. mert tudok én élni, ez evidens.

ma pedig (többekközött) ezt zongoráztam, mert tökéletes (mostépp). j.m. sírjából nem tudtam darabot hozni, el van kerítve, annyian törtek belőle maguknak. és rágót se ragasztottam a fára a sír mellett, pedig ötletes. és gusztustalan.

je demeure. egészvégig párizsban az járt a fejemben, hogy sous le pont mirabeau coule la seine et nos amours. de tovább nem tudtam. magyarul sokféleképp van. például megy az idő, én megálltam. ez tetszik, szép, radnóti fordította. most visszaszereztem a dalok a magasföldszintrőlt, úgyhogy megint olvasni fogok verseket, jupijé.

november közepén pulóverben sétálgatni a legjobb! tegnap ilyenkor meg még kb. párizs fölött voltam irtómagasan, a montparnasse-on. ezen a hétvégén több olyan dolgot is csináltam, amit ezelőtt nem. covoiturage-zsal mentem párizsig (ez itt tökre elterjedt, van honlap megminden, mint nálunk, amikor bkv-sztrájk volt). felültem olyan hullámvasútra, ami átfordul - és ami egészmagasra megy. nem is egyre, hanem egyből négyre, és mindhez csak röpke egy-másfél órát kellett sorbanállni.

(a jótanács-sorozatba: ne egy háromnapos ünnepkor menj disneylandbe)

és ugye felmentem a montparnasse-ra, 209 méter magasba. az éjjeli fényekkel gyönyörű párizs. a pénteki ködben meg mintha az eiffel torony nem épült volna még meg, mintha visszautaztunk volna 1887-88-ba. az egyetlen szomorúság az volt, hogy c. lakásában nem volt víz, ezért át kellett mennünk egy szállodába, pedig nagyon kis cuki az a lakás amúgy. furcsa olyan üzeneteket kapni, hogy versmaraton a józsef attila szobornál meg mindenféle meghívókat facebookon a különböző pesti irodalmi estekről. furcsa, hogy nem tudok elmenni oda, amikor csak akarok. furcsa itt lenni limoges-ban, olyannyira, hogy elkezdtem azon gondolkodni, mi lenne, ha maradnék még félévet.

azt érzem, sosem fogok megtanulni franciául. pedig annyira igyekszem. ma is három órát zongoráztam meg aludtam meg most magyarul írok blogot és csetelek... nem is értem, miért nem fejlődöm. ellenben van rádió a telefonomban, szóval mostantól viszlát kiscsillag, viszlát kezdetphiai és egyébmagyarok, hellóóóóóó unalmasfranciapolitikaiműsorok. egyhónapmúlva nyelvvizsgázom.

csap-csap-csapongok.

összevissza álmodtam mindenkivel. magyar színészeket vélek felfedezni folyton limoges-ban, párizsban meg persze a limoges-i franciákat láttam mindenütt. tegnapelőtt ilyenkor épp disneyland1-ben ültem fel indiana jones vonatára és száguldoztam a félelmetesebbnél félelmetesebb magasságokban. tegnap éjjel pedig egy idegen franciával utaztam haza, és aludtam az első ülésen. keveredett minden, a sebesség, a magasság, a kilátás párizsra, az átfordulós hullámvasút élménye. volt egy furcsa zúgás a kocsiban és egy idő után nem bírtam nyitva tartani a szemem, nem akartam kinyitni, mert féltem, hogy akkor nekimegyünk valaminek. aztán megérkeztünk limoges-ba, álltam a poste megállóban, vártam az utolsó éjszakaira mint már annyiszor, visszajöttem a szobámba, és minden helyrebillent. itt a helyem most. je demeure. 

lállilállilá.