és deszépaz, su-su, imádokélni, lálállálálá, most tényleg. nem mintha nagy dolgok történtek volna. vigyáztam egy irtóédes kislányra. megvarrtam a pulcsim. zongoráztam egy nagyonkedves német lánnyal. bicikliztem az éjszakában. magyardalokat énekeltem telitorokból és mintmégsoha a kihalt utcán. flipeztem, kézenálltam, bukfenceztem, nyújtottam. kreáltam egy töküres bejegyzést véletlenül. néha kell a csend. megállni, kivenni az üvöltő zenét a fülből, nézni a furcsa virágmintát egy házon, ahol lehet, hogy régóta nem laknak már, fogalmamsincsmeddig állni így, villanyfény, köd, párás autók, seholsenki, és csak akkor lépni vissza a random-zenéthallgató-sétálólányba, amikor jön egy autó. nánánnáná. 

ebbre esni a földnél.

körbekörbe járok, ide-oda megyek, seholsetalállaktégedéletem, ilyenek. most olvastam e. blogján, hogy mennyire jó lenne, ha az emberek megmondanák egymásnak, amit értékelnek a másikban. mostantól legalább picit észben próbálom majd ezt tartani. bár mindig az a legnehezebb, hogy tudd, mi kell a másiknak. (mert persze a másik sajátmaga sem tudja, mi a jó neki. magamrészéről legalábbis így vagyok vele) mindenmindig attól függ, mit kommunikálsz és hogyan, de mindenkinek picit máshogy van igénye a szeretetre.

húdekurvaokos vagyok.

az elmúlt három napban összesen szerintem körülbelül tíz órát aludtam, mert bulizni "kell". csütörtökön a németekkel voltam, pénteken más németekkel, szombaton pedig a franciákkal. a legkalandosabb a péntek este volt, ugyanis amikor el akartam indulni biciklivel konstatáltam, hogy hopp, esik, nemkicsit... úgyhogy visszamentem a szobába, és felvettem az esőkabátom, majd a felhőszakadás közepette átbicikliztem a buliba. persze mire odaértem, a bugyim is vizes volt, úgyhogy egy irtószexi macinaciban feszítettem az elkövetkező másfél órában. aztán kicsit szomorú lett az este, mert elmentünk egy (amúgy nagyonszar és nagyondrága) szórakozóhelyre, ahonnan leonie-t kidobták. mert állítólag inzultált egy bárpultost - akiről később sajnos kiderült, hogy nem egy randombárpultos, hanem a tulaj... szóval mindnyájan távoztunk, de előtte azért még beszóltunk a csávónak, aki viszont egyáltalán nem bánta, hogy valószínűleg sohatöbbé nem megyünk oda. utána azért elvoltunk még máshol persze, de leonie eléggé kiakadt, mert konkrétan kirángatták szegényt.

janát meg nagyon bírom, tök aranyos német lány. szeretem, ahogy ugyanúgy vannak elveszve, mint én. közben meg jó franciákkal is lenni, csak ott sokkal-sokkal jobban kell figyelni, és sokkal többet lehet tanulni. már jósokmindent tudok, de példákat inkább nem hoznék.

depresszióm van, ez már biztos. vagy csaksimán mániám. nemtudom. boldogszomorúboldogszomorúboldog vagyok. zongoraszót hallok, boldogság. napfelkeltét nézek, boldogság. arra gondolok, mileszvelem, szomorúság. bár tegnap cseteltem e-vel (tökjó, ez is a vitorlázás miatt van végülis, hogy megint felvettem vele a kapcsolatot) és megbeszéltük, hogy majd együtt felkéredzkedünk egy hajóra. olyanra, ahol ő tud hegedülni, én meg vagy zongorázok (luxusjachton lehet zongora, remélem) vagy ööö... érdekes sztorikat mesélek...? vagy egyefene, megtanulok addig főzni és mégjobban hajózni. addigis: csak én vagyok és te, lendülünk a semmibe.

az egyetemet továbbra is (sajnos? szerencsére?) úgy szarom le, ahogy van. azért mindig a táskámban van legalább egy feladat, amit meg kell csinálni következő hétre, csak ritkán veszem elő és még ritkábban fogok is hozzá... kéne tényleg az a tölcsér, amire kiskoromban is mindig vágytam, amivel beletöltik a tudást a fejembe. mert persze franciául tudni fantasztikus lenne - nem azért, hogy átmenjek a vizsgán vagy hogy tökéletesen tudjak értekezni az emberi tevékenység hatásáról a környezetre (ami mellesleg magyarul sem megy...), hanem hogy tudjak beszélni a hétköznapokban.

f-val úgy döntöttünk (vagyis én, csak szegény kénytelen volt beadni a derekát), hogy franciául beszélünk most határozatlan ideig. így kénytelenek vagyunk franciául gondolkodni. bár francia környezetben néha visszaváltunk, ha valakiről valami rendkívül kedveset akarunk mondani vagy ha csaksimán nem akarjuk, hogy értsék.

a többiektől szép az élet. és ez sosem fog változni. 

kopni a kezemről a vitorlás rajza, amin megtalálható mindenki, plusz a döglött hal, amit utolsó nap láttunk, plusz a fort boyard és aix szigete, ahol (valószínűleg) voltunk vagy legalábbis elmentünk mellette. meg momó, aki kukucskál ki a hajókabin ablakán. valamint egy bárány egy dobozban, a la petitprince:

mivel gyönyörű az idő, tegnap egésznap a folyóparton, meg aztán a városban voltam először egyedül, aztán f-val. és frankón barnultam szerintem, annyira sütött a nap. találtunk egy esernyőparkot krizantémokkal, valamint a bringámmal valami szarba hajtottam, amit aztán különböző módszerekkel igyekeztem lemosni, több-kevesebb sikerrel. de a csúcs az a bár (vagy nemistudomhogynevezzem) volt, amit találtunk f-val: frenetikus mulatós slágerek voltak, harmonika meg ami kell, és bent valami lagzi lehetett vagy legalábbis különleges alkalom, mert mindenki ropta boldogan, nyannyerek és taták vegyesen. szóval megtaláltuk a helyi nyuggerek törzshelyét. ennél több nem is kell.

volt a vitorlás neve. a legénység pedig nyolc ember: gérard (kapitány-tanárbácsi), alex, johan, sébastien, maud, marine, blandine és julcsi (avagy: zsulia/zsülia). mindenki francia, kivéve engem, és négyen nagyonjófejek voltak. és nem tudok franciául. mármint nem rendesen, nem eléggé. az óceán gyönyörűséges volt. az idő is. és "yeah bébé", ez naponta kábé huszonnyolcszor hangzott el. minden mondat után bébé (azaz baby, csak kicsit franciásan kiejtve).

a három nap körülbelül egy hónapnak tűnt, brutálsok új szót tanultam - illetve inkább mondjuk úgy, hogy hallottam, mert megjegyezni csak nagyon keveset sikerült. de kicsit besokalltam most. ma már néha magyarul szólaltam meg, annyira elfogyott az energiám. ellenben este, amikor megérkeztem, f-val franciául akartam beszélni, ami végülis jó jel, talán.

la rochelle-ből nem sokat láttam, de bevezettem a hajót majdnem teljesen egyedül egy szűk kikötőbe. simiztem (azaz körbekörbe pörögtem marine-nal) az óceán homokjában. ittunk magyar bort (szentgaált, nem "tokááj"-t). ettem osztrigát, ugyanis második nap megfeneklettünk (échouement) és három órát dekkoltunk egy osztrigatelep mellett. ma pedig embert mentettünk - illetve mivel hideg volt a víz, nem valódi embert, hanem csak egy bábut. bedobtuk a vízbe, aztán próbáltunk minél közelebb menni hozzá, de azért nem elütni, hogy vissza tudjon mászni. tegnap meg napoztunk, mint anno j-tal horvátországban, csak épp most nem fürdőruhában, hanem pulcsiban, sálon fekve.

egyszerűen fantasztikus vitorlázni, nézni a vizet, húzni-vonni a köteleket, kormányozni, főzőcskézni a kabinban, mászkálni a kikötőben papucsban és pizsamában, idegenektől megkérdezni a vécé kódját, ugrándozni a homokban, benzint tölteni a hajóba. és mindezt franciául.

hiányoznak a barátaim. hiányzik magyarország és az, hogy megértsek mindent anélkül, hogy irtózatosan odafigyelnék, és hogy anélkül tudjak beszélni, hogy előtte félórával végiggondolom, mit is akarok mondani (vagy ha nem, akkor tízperces magyarázatokat kell iktatnom a mondanivalómba, hogy elmagyarázzak egy-egy szót, amit nem ismerek...) - és közben meg itt akarok maradni örökre, hogy rendesen megtanuljak legalább még egy nyelvet, mert bár most szinte lehetetlenségnek tűnik, azért mégis fejlődöm lassandebiztosan. félfüllel is érteni akarom a franciát. 

és iiiimádom a vizet, a tengert, az óceánt, a tavakat, a végtelen horizontot, a napsütést, de még az esőt is, a vihart, a felhős eget. imádokélni, imádokélni.

volt ma hajnalban, fél hat körül, azt hiszem. félálomban hallottam, hogy mindenki rohangál, idegeskedik, és nekem is átfutott az agyamon, hogy jajne, szörnyű lenne, ha elégnének a cuccaim, nehéz lenne őket pótolni itt kint, van olyan is, ami pótolhatatlan, a faldíszítés megminden. aztán aludtam tovább és csak negyed óra múlva ébredtem ismét f. kopogására. pizsamanadrágban és bakancsban állt enyhén faszkivan-fejjel, mert ő többekkel kimenekült.

azt tanácsolta, legközelebb ne égjek benn még képzeletbeli tűzben se, ha lehet.

a tegnapi rosszízlés-party olyan jól sikerült, hogy tulajdonképpen a valódi ízlésemet fikázták le: magamra vettem minden szart, csomó ékszert (8 nyaklánc, 2-2 gyűrű minden ujjra, 5 fülbevaló 3 lyukba, minden karkötőm) és össze nem illő ruhadarabokat, de mindenkinek az volt a véleménye, hogy "dehát te mindig így nézel ki". köszke...

éjjel a buli után jókedvemben még körbetekertem a városban, lefényképzetem a katedrálist. de a legszebb az egész városban az az útszakasz, ahol csillog az aszfalt. olyan, mintha gyémántok lennének elszórva vagy mintha a betonon tükröződnének a csillagok, bár utóbbi elég nyálasan hangzik. pici nyálcseppek is lehetnek.

en fáradt vagyok. nagyon. nagyon. nagyon. a mai vitorlázáson volt szél (ellenben a. nem volt ott, tragédia, és én meg tegnapeste nem mentem oda hozzá. sejhajsuj), és annyira megdőlt a hajó, hogy nagyon. előtte nagy volt a pofám, hogy minek kell mindig mentőmellényt venni, aztán meg riadtan kapaszkodtam a hajó különböző részeibe, többek között a kormányba, amikor én voltam az irányító.

tegnap megint zongoráztam. végül egyedül, de fantasztikus volt. ráadásul olyan zongorák vannak a konzervatóriumban, amelyikeken tisztán kihallani, ha rosszul pedálozok, ha nem egyszerre vagy nem ugyanolyan erősen billentek. meg vettem ajándékokat is, jupijupp. aztán egy egész francia oviscsoportot hallottam énekelni. irtó édik voltak, persze főleg b. kislánya! aztán meg majd megszakadt a szívem, amikor sírt, hogy nem akar az apukájához menni - vagy ha mennie kell, legalább egy magyar (f. vagy én) menjünk vele.

fáradt vagyok, és mindjárt indulok bulizni. három ember szülinapját ünnepeljük, óje. öltözzfelbénán-party van, ami kész szerencse, mivel már alig maradt tiszta ruhám. tegnap is b-től kaptam kölcsön pulcsit (najó, ez azért is van, mert még mindig nem dolgoztam fel, hogy lassan tél lesz, de legalábbis ez már az igazi ősz, még ha süt is a nap folyamatosan). átmentünk két barátnőjéhez, és "aperoztunk". itt az apero kb. azt jelenti, hogy megisznak egy pohárral. aztán még eggyel és még eggyel. a mi esetünkben pedig úgy folytatódott, hogy b-vel kitaláltuk, mennyire rég játszottunk már, úgyhogy a két francia nő meg a három magyar felragasztott egymás homlokára híres (és kevésbéhíres) embereket (mmint a nevüket) és ki kellett találni, ki vagy éppen. én utolsó előtti lettem. legyőzött egy nyolcéves kisfiú is, aki pedig csak később kapcsolódott a játékba. majd hazafelé nem mentem oda a-hoz, pedig láttam a tömegben.

ma este odamegyek. csak kicsit kevesebb az esélye, hogy ott lesz egy erasmusbuliban, mint hogy azon az estén a városban van, amikor egész limoges kimegy az utcára és zabál-piál. és tudom, hogy még akartam valamit írni, amit a franciákról tudtam meg - de elfelejtettem. inkább indulok bulizniiiii - holtfáradtan (vagy ezt már írtam?) és félóra késéssel.

úúúú! sikerült a vizsgám. és zongoráztam. és holnap megint fogok - ráadásul elvileg egy aranyoslánnyal, még talán négykezesezünk is. lelkesfej.

ellenben most a hajózáselmélet tanulásának hiánya egy óriási űrt hagyott bennem. már-már azon gondolkodtam, hogy tanulni kezdek, úgy igazán. de aztán hessentettem a gondolatot.

de a remek ismerkedősestet szkippeltük f-val. helyette inkább a szobámban kockulunk. ő tanul, én meg... hátizé. cset, sorozatok, minden mi szemszájnak ingere. nade azért mégse kezdhetek el tényleg tanulni, miután este 8-ig volt órám, 6 órát aludtam és sikeresen letettem a vizsgám. ugye.

ma visszatértünk a régi jólbevált quickbe - mivel ugye kolibuli van -, ahol a net szörnyűségesen rossz, ellenben harmadszor is megvacsoráztam. f. pedig kifejtette, hogy ő lenne apáca. de inkább sátánista. és hogy a reklámjuk olyan lenne, mint a danone activiáé: "helló, andi vagyok. mióta sátánista lettem, rendben mennek a dolgok itt bent. próbálja ki ön is! amennyiben elégedetlen, két héten belül visszaadjuk az üdvösségét". aztán megölt egy legyet (aki nem hagyott aludni egész délután, szóval már kijárt neki!), és most lelkiismeret-furdalása van.

vécésnéni a kolinkban. mindennap takarítani és hetente kiragasztgatni feliratokat, hogy hogyan kell használni a vécékefét, hogyan kell lehúzni a vécét és hogy lehet elhúzni a zuhanyzófüggönyt annak érdekében, hogy ne ázzon el az egész emelet. újramegújra hozzáfogni, tudva, hogy másnapra megint koszos lesz. 

függő az viszont vagyok: hazudj, ha tudsz, igen, mégmindig, folyton ezt nézem, de lassan elfogy, a harmadik évadnál tartok, már csak pár rész van. bár az elsőt nem néztem újra, és ugye könnyen felejtek... de az talán túlzás lenne. már így is totál rákattantam az emberek fejére. hétfőn gimnasztikán is a viszonyokat figyeltem. kinek ki tetszik, főleg ezt. vicces volt látni, ahogy a fiúk-lányok elrontják a gyakorlatot, mert látják/azthiszik, a másik nézi őket. 

a mostani rész egy bányában játszódott, a föld alatt, sötét volt végig, így a monitoron visszatükröződött az arcom, figyelhettem az érzelmi reakciókat. félelem, öröm, szomorúság, megkönnyebbülés (vagy ez nem érzelem? mindegy). de most leginkább fáradtnak érzem magam. elvileg az éjfél előtti alvás a legpihentetőbb. ilyenben nem volt részem (navajon miért) egy ideje. szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hogy 2011-ben hányszor feküdtem le éjfél előtt.

néha olyan emberek hiányoznak, akiket nem is ismerek. 

amúgy az idő szuper - azaz: mégmindig lehet biciklizni és nem kell bérletet vennem, jupijé. bár azért eléggé fel tudom cseszni magam, amikor a hepehupákon kell zötyögnöm. zöty. zöty. jó ez a szó. zötykölődik bennem a sírás. 

nem sírok, ez csak költészet. bármit mondhatok, bármit írhatok. attól, hogy ez blog, minden igaznak tűnik. pedig lehetne, hogy nem is vagyok boldog. lehetne, hogy nem is limoges-ban vagyok épp, hanem párizsban (d. szerint amúgy is az eiffeltorony lábánál kéne csókolóznom épp), hanem larochelle-ben (ott jövőhéten leszek, de nemhiszem, hogy lesz net), hanem horvátországban e-ékkel, hanem korzikán m-ékkel, hanem egy tengeri körúton egy óriási vitorlással és minden emberrel, aki fontos.

nem egy neonfényes teremben ülök, nem törökül beszélnek a szomszédban, nem verek meg pingpongban és csocsóban bárkit, nem felejtek el mosni, nem megyek emiatt holnap inkább ruhát venni, nem felejtem el az utolsó représentation des espaces humains órámat, nem sétálgatok még október közepén is a napsütésben pulóverben.

lehetne, hogy máshogy legyen, de így van. itt vagyok. már nem kell felkapcsolnom a lámpát a szobámban, hogy odataláljak az ágytól az asztalig, a mosdótól az ágyig, a szekrénytől az ajtóig. már nagyon távolinak tűnik az a bizonytalanság, amit az első napokban éreztem. amikor legszívesebben menekültem volna. az újdonságtól, a többiektől, az ismerkedéstől, magamtól, mindentől. az pedig még távolibbnak, amikor az astoriánál álltam a teraszon, és semmi más nem volt bennem, csak érdektelenségnek álcázott félelem. 

bátorvagyoknemfélek. nincs mitől. jól vagyok. nehéz a boldogságról írni.

van most. nem rosé, csütörtök óta inkább nem ittam. hanem rose. boldogság. pedig tulajdonképpen nem csinálok semmit. voltam vitorlásórán, teszteket töltögetni, és jól sikerültek, nagyonis. most félek, hogy mi lesz, ha a vizsgán mégsem... mi lesz, ha megbukom. megcsinálom magyarul, azt hiszem, az lesz. 

néha már nem tudom eldönteni, hogy mi történik velem magyarul és mi franciául. ez persze nem azért van, mert zseniális vagyok franciából. egyre többször rájövök mennyire semmit nem tudok. nem eleget. azt értem, hogy ne me quitte pas meg hogy padampadam, általában azt is értem, amiket magyaráznak nekem - de reagálni, és főleg, azonnal reagálni, hát az már kevésbé megy. de amit nekem mondanak, utólag nem tudom eldönteni, milyen nyelven is volt. furaság.

a másik meg, hogy átálltam éjszakai üzemmódra, de nagyon. mivel pénteken egésznap aludtam, de konkrétan. ma például kettőkor keltem, így zacskóslevest zabáltam és mackósajtot, mert a boltok csak egyig vannak nyitva. és mert az utolsó kéteurómat, ami apróm volt, elnyelte a köcsög automata a portánál. ellenben porszívóztam! persze kínos, ha minden alkalommal kiírom, amikor takarítok, kiderül, hogy ez milyen ritkán is történik meg...

tegnap a vitorlásóráról egy régikatona hozott be a városba - de itt megszakítom a mondatot, mert imádom az ilyet: a zenében, amit hallgatok, és a filmben, amit amúgy meglehetősen idegesítően kurrrvahangosan néz itt egyetlen ember a közösségihelyiségben, egyszerre hangzott el, hogy mon amour. nadeszóval egy voltkatona, igen! aki mellesleg egy vén kujon (ezt vajon így írják) is volt, és akinek két akkora lánya van, mint én, és most kamionsofőr, és nagyon-nagyon sokat és nagyongyorsan beszél. 

versenyeztünk, kinek lesz kevesebb hibája a tesztekben. vicces volt. ha nem értek semmit, általában mosolygok. és általában be is jön. ritkán néznek hülyének, inkább azt gondolják, milyen kedves és barátságos vagyok, és hogy milyen jól értem a poénokat.

ma végre kidíszítettem a szobámat az á-tól kapott képekkel, amik a volton a sátor falán lógtak. mostantól ha valaki benyit az ajtón, a "fürdőszobám" tükrében egy öreg nőt lát meg először egy képen, aki feltartja a középső ujját. félreértés ne essék, nem vagyok ennyire barátságtalannak. leginkább annak a mindenesbácsinak vagy nemtudomkinek szánom ezt, aki péntek délután kettő körül bejött a szobámba, mondván, hogy jajbocs, kopogott, és mivel nem válaszolt senki (mert aludtam baze...), kinyitotta az ajtót, mert kéne neki egy konnektor, majd mikor kihúzta a kis lámpácskáját, ami a liftszereléshez kellett neki amúgy, még hozzátette, hogy azért durva, hogy ilyen késődélután is alszom még.

azért az elég fura érzés, hogy ez bármikor bejöhet a szobámba, és ezek szerint nem is nagyon zavartatja magát. ezért a nyanya a falon.

soha, de soha ne keverjétek a különböző alkoholokat. soha. mind egyszerre üt be. nem saját tapasztalat persze, tegnap láttam egy filmben.

amúgy meg úgy döntöttem, mostantól hinni fogok magamnak és elérem, amit akarok. ámen.

a fiúk mindenhol ugyanolyanok. ma nincs meccs, szóval egy focis videójátékkal játszanak már három órája. vagy csocsóznak, ha épp csak az van kéznél. vagy pingpongoznak. az egyiküket meg is vertem tegnap. kétszer. mert kiiiirály vagyok. és mert egyre idegesebb lett, amikor egy-egy ütést elrontott. még sosem verte meg lány, azt mondta. de elég sokmindent mondanak itt. ma a biciklimmel is kikezdtek.

most megint elkezdtem hazudj, ha tudszot nézni. és nemtudom, hogy emiatt, de figyeltem, hogy már az is mennyi mindent elmond viszonyokról, ahogy az emberek mennek egymás mellett a folyóparton (vagy az utcán vagy az egyetem folyosóján). táskák a másik felőli oldalon és két különböző irányba néznek. egymásba karolnak. fogják egymás kezét. libasorba rendeződnek, pedig többembernyi hely van. a földet nézik.

ma vettem vonatjegyet párizsba.

megírom a blogomon. körülbelül ötször mindennap elhangzik egy ilyesféle mondat a fejemben. aztán most nézem a kurzort és semmi. üresfej. valószínűleg ez annak is köszönhető, hogy ezen a héten még négy előtt (igen, hajnali) nem sikerült lefeküdnöm, pedig nem voltam sehol este. a franciáknak van erre egy tökjó szava: je sors. elmegyek bulizni, nem maradok otthon, valami ilyesmit jelent(het). 

a szobámban napi 10-15 percet töltök mostanság, kivéve a négytől kilenc/délig tartó szakaszt, amikoris alszom. szóval nincs más, csak szétdobált ruhák, harisnyák mindenfelé. de egyszerűen nincs kedvem ott lenni, mivel megint kisütött a nap! ennek örömére lementem a folyópartra. elképzeltem, mennyire gyakran fogok lejárni, kb. egy hónappal ezelőtt, amikor egyszer véletlenül odatévedtem. mert annyira szép és nyugodt az a kis ösvény, aminek a végét nem is láttam még, csak az elejét. azóta nem voltam ott... de most

igen. és láttam horgászbácsit a folyómederben, ami, mint kiderült, sehol nem ér mellkas fölé azon a szakaszon. mások is látták, mindenki megállt, mint valami látványosságnál. egy néni még azt is kifejtette, mennyiféle hal található itt és hogy mennyire fáj a lába. és ettem elfelejtettemmianeve-péksütit. egy punk kutyája odajött a papírzörgésre kunyizni belőle. nem adtam.

ééés rájöttem mennyire égető lenne szakdolgozattémát-címet találni (mivel pénteken van a címleadási határidő. azaz két nap múlva. vagy mondjuk egy). de most legalább már témavezetőm van, aki sok sikert kívánt a gondolkodáshoz... óigen.

bérletem pedig ebben a hónapban még nincs. ez koncepció. így fogom rávenni magam, hogy biciklizzek, amíg az idő engedi, és eszembe se jusson, hogy jaaajabusszalgyorsabblenne. mert egyrészt nem gyorsabb. másrészt imádok száguldozni a bringával össze-vissza. harmadrészt satöbbi. és ugyan először nyávogtam, mennyire szörrrnyű, hogy dimbesdombos az egész város, igazából nem olyan nehéz biztatni magam: a sportközponthoz odafelé menet picit kell felfelé menni, aztán szinte végig gurulhatok le, csak a végén kell picit feltekerni. visszafeléúton viszont először gurulhatok, aztán ugyan kell picit felfelé menni, de közben úgyis van egy majdnemteljesen egyenes szakasz, és a vége meg ismét guruláááás.

a lehullott levelek eltaposása pedig, amit ugye a hang miatt imádok, feleannyira sem jó, mint belehajtani a bringával. recsegropog minden. ahol kevés van, ott pedig kerülgetni kell. ez a szabály, nem szabad rájuk hajtani.

elvagyok, mint a befőtt. holnap estére három programom van. az ikrek jegyében született ember olyan, akár a higany: örökmozgó, érdeklődő, mindenre kíváncsi. imád utazni, társaságba járni, információkat adni-venni. szíve szerint egyszerre öt helyen lenne, nehogy lemaradjon valamiről. 

anyátokkalt nézek már kétésfél órája. most tölt a következő rész. ezzel picit otthonérzem magam. megint elfogott a nosztalgia. elkezdtem olvasni, megkaptam á. levelét a rengeteg idézettel, és miközben már majdnem meggyőztem magam, mennyire nemisvalónekem az irodalom, rájöttem, azért valami mégis kell belőle. la littérature est la preuve que la vie ne suffit pas. ezt nem is tudom, hol olvastam. lehet, hogy csaksimán valami idézetes oldalon.

szóval ma megint voltam gimnasztikán. csináltam előreszaltót, ami szerintem menni fog, azt kicsit érzem, hogy kéne. a kézenállás egyelőre csak álom. egyszer majdnem sikerült megtartanom. aztán majdnem kitörtem a nyakam benne... és biciklivel mentem, bár már nagyonnagyonnagyon hideg van itt. az út tele avarral, minden második gödörbe belementem. imádok magyarul káromkodni itt, jólesik, hogy senki sem érti. amikor hazaértem, kinyitottam az á.tól kapott borítékot, és egy táncoslány is volt benne. meg nagyonsok kép, amiket kirakhatok a falra. és idézetek, mindenkitől, telistele egy furcsa alakú, zöld-piros papír. forgattam, és minden oldalon találtam valami újat. aztán a végére értem, és újrakezdtem, ide-oda forgattam, egyszerűen nem bírtam betelni a mondatokkal. tegnap kezdődött amúgy, hogy elkezdett hiányozni az irodalom. pedig olvastam mostanáig is, de csak távoliszemlélőként inkább, nem olyan úristenbelehalokannyirajóezaszöveg-módra.

és harminchat órás napokat akarok, most már biztos. tegnapról mára tizenkettőt aludtam, a maradék tizenkettő nem elég semmire. hiába voltam bent órán, hiába vásároltam be, hiába ettem, bicikliztem, tornáztam, írtam házit, néztem filmet, cseteltem sokakkal, beszéltem telefonon l.val, egyszerűen kevés. az élet nem elég. 

a p. cs. zs-t először nem értettem, ki. minden utolsó napod, hog elmész, az első lesz. elfelejtettem, hogy megházasodott. z.a-tól nekem a mondjimátarosszanyákért meg az és felteszi a szemüvegét van a fejemben. és hogy szemet leszorítva sincs sötét. szeretem a szavakat. a nyugalmat olvasva látom, hogy franciául mennyiminden érthetetlen. nincs mögötte semmi. például leírom franciául, hogy ligne six du tramway az még nekem sem a hatosvillamos, nemhogy egy franciának. épp jött egy hatos villamos, felszálltunk. ez hiányzik. 

felhőkre a holdfény lecsücsül. megyek, nézem tovább a sorozatot, a kacsás nyakkendőt a telerajzolt klubhelyiségben, és nevetek együtt a négercsajjal, aki biztos szintén valami ilyesmit néz egyedül.

hiperjó! szinte e.nagyiéknál vagy egerben éreztem magam a sok-sok kacat láttán. és mindet akartam egyszerre. de főleg a történetüket lenne jó tudni. ki evett a villával, ki töltött bort a kancsóból, milyen ruhát varrtak a varróbabán (vagymin). az egyetlen rossz (azonkívül, hogy nem hozhattam haza a sok szarságot mind-mind) csak a szemerkélő, majd egyre erősödő eső volt.

most pedig az a rossz, hogy leckét kéne írnom. franciaházi, sejhaj. írásbeli készségek fejlesztése. ellenben már volt olyan hajóstesztem, amiben egyetlenegy hibám lett, ójeee.

holnap ilyenkor épp a kézenállást fogom gyakorolni ezerrel, ha minden jól megy. hogy fejetetejére álljon a világ. ja és j. ma az illatokról-szagokról írt. hogy mennyire brutálisan befolyásolnak folyamatosan. és a legszebb, hogy az érzés azelőtt villan beléd, mielőtt realizálnád, miért is gondolsz épp egy régesrégi emlékre. az izzadtságszagról azt hiszem már életem végéig a limoges-i buszok fognak eszembe jutni, meg az a nagyon-nagyon-nagyon dagadt, csoszott, papucsos néni, aki testével két széket, testszagával ellenben egy egész buszt képes ki/betölteni.

hibám lett hajóstesztek kitöltésekor. fejlődöm vagy tanulok vagymi. huszadikán lesz a vizsgám. izg-izg.

először valahogy úgy akartam kezdeni ezt a bejegyzést, hogy padam-padam. vagy hogy jesuisvenutedire. valami dalszöveggel. aztán most erről eszembe jutott, hogy tegnap kivettem a tranquillitét (címszavak: nyugalom, bartis, kortárs magyar irodalom) a könyvtárból, és annyira-annyira tetszenek franciául (is) az egybeírtszavak.

(jé, az új adminban végre nincs a bekezdések után hogymondják? szóval olyan fehér hely, csak ha nyomok még egy entert. éljen a blogponthu. ja, mégsem...)

"remek kedvem kerekedett", olyan másfél hete asszem. és azóta is tart. pörgök mintazállat. vagy döglődöm, de azt is valahogy ilyen kellemes kis boldogságos hangulatban. meg persze osztódom ezerfelé, legalábbis úgy érzem, és mindenhol akarok lenni egyszerre. mindent csinálni, mindenkivel jóban lenni.

és csinálok is: elintéztem a papírjaimat! jelentkeztem hajósvizsgára, óigen! és immár teljes a caf-os (=lakástámogatásos) mappám. már csak azt kéne kitalálnom, mi lesz a szakdogám címe. még egy egéééész hetem van rá...

a szerda volt a hetem csúcspontja. egyrészt akkor sikerült felkelnem, hogy bemenjek böbéékkel reggelizni, majd elmennem orvoshoz, aki nem szart be rögtön a hajósvizsga szó hallatán és aláírta a papírom anélkül, hogy teljes agyvizsgálatra akart volna küldeni. másrészt este voltunk vacsorázni azokkal a franciákkal, akikkel október végén vitorlázni megyek (ja mert igen, hétfőn sikerült elég gyorsnak lennem, és beficcentem az utolsó helyre - persze ezt is csak azért ilyen későn, mert minden annyira kib. bonyolult, ha valamit el akarsz intézni ebben az országban, pláne külföldiként... anya már a születési anyakönyvi kivonatom is beszkennelte, mert ugye a személyi meg az útlevél az nem elég. váhh). szóval voltunk vacsizni. beszélgettünk franciául. én néha csak kapkodtam a fejem ide-oda. megtanultam a kacsa bizonyos részeit, amiket aztán el is felejtettem. meg olyan irtófontos szavakat, mint strici, kurva (nem a put. vagy a prostituée, hanem egy argókifejezés, mert az menőbb). és hasonlóan fontosakat tanítottam meg, amikor még páran (a jófejekkel) beültünk "sörözni". szeretlek. jó napot. hangyás.

és zongoráztam.

és aztán éjjel egykor még elmentem marie szülinapjára. és táncoltunk. és janával (németlány) készítettünk remekbeszabott fényképeket - legjobb az lett, amin csak a hajtöve látszik, mert véletlenül a zoom-on hagyta. a következőn már belóg az én orrom is. és páran elhitettük egy francia sráccal, hogy én francia vagyok, egy német srác magyar-francia, jana pedig német-francia. és aztán hazabicikliztem.

megint kiderült, még mikor a franciákkal voltam, hogy semmit nem tudnak magyarországról. mielőtt kijöttem, apa mondta, informálódjak azért kicsit az aktuálpolitikáról, hátha rákérdeznek, mi a helyzet nálunk mert eztmegazt látták a hírekben. de inkább én kérdezek általában, mit tudnak. és a válasz, hogy budapest. mármint arról már hallottak. másról nagyon nem. aucune idée. és ilyenkor sosem tudom, mivel is kezdjem.

fruzsi most épp valami fasziról (shane macgowan) olvasgat, aki négyéves korában kezdett inni és a harmadik protézisénél jár meg a tízmilliomodik piájánál kábé - vagy lehet, hogy rosszul számolok és már sokkal több. de a rosszulszámolokkal kapcsolatban a mai napról csak annyit, hogy voltam mosni. 3 mosógép van és 2 szárító. nekem 2 adag ruhám volt. egy mosás 45 perc. mi voltunk egyedül a mosodában. tudtam, hogy 2-t kell mosnom, majd 1ben megszárítani őket (mert az úgy olcsóbb, praktikusabb és gyorsabb is, ugye...), így hát beraktam az első adagot, szépen figyeltem, mikor vált öblítés módra (ugyanis olyan luxus, mint öblítőfiók, amibe beöntöd és adagolja, nincsen 2euró50-ért). betöltöttem a coccolinot, megvártam a mosás végét. majd a mellette lévő gépbe beraktam a második adagot, de még ekkor sem esett le, hogy a 2-t egyszerre is kimoshattam volna, és akkor nem másfélóra, hanem 45 perc lett volna, csak fruzsi kerek szemei döbbentettek rá erre.

a sajátmagambamerüléssel és annak eredményeivel már kezdtem egész elégedett lenni. márminthogy mennyire kurvára sokmindent fedeztem fel itt. és óigen, milyenfokú önismeretre vagyok képes satöbbisatöbbi. erre tegnap átküldtek egy ikrekhoroszkópot, ami kb. leírta mindazt, amit most húdenagyon felismertem magamban... óje.

.je repars a zero.

admin a blog.hu-n, tök menő dolgokat lehet csinálni biztos, de azért én inkább csak írok. páran mondták, hogy nem vagyok uncsi, csak annak, aki minden időt velem tölt. nekem.

a mai napom szinte csakis intézkedéssel telt, és szinte alig haladtam előre vele... egyik helyről küldtek a másikra, mindenféle telefonszámot adtak, de tulajdonképpen nem tudták normálisan megmondani, hol is tudok én hajósvizsgára orvosi igazolást szerezni. holnap remélem több szerencsém lesz - lévén az a leadási határidő.

ellenben bankszámlát nyitottam, jupijé! és immár eggyel több francia tudja, hogy hol van pontosan magyarország. éééés egyre kevesebben értik angleznek (=angol) az ongroázt (=magyar). bár múltkor azért a portás kicsit felbaszott, amikor kérdezte, milyen nyelven beszélek. mondom franciául, picit angolul, németül, olaszul. erre ő hogy najójó, de mi az anyanyelvem. mondom magyar... erre ő hogy jaaa, hát oké, azon a nyelven nem beszél.

az óráim, mármint a francianyelvórák nagyon tetszenek. mondjuk lassan feladatok is vannak, házik, kiselőadások, fogalmazások, de ezzel együtt is kiiiirály. megtudtam például, hogy a franciák, ha finomkodni akarnak, akkor ahelyett, hogy merde (=szar) azt mondják mer...credi (=szerda). és hogy itt limousin régióban jobban tesszük, ha egy dombon szenvedünk balesetet, ugyanis a völgyekben nem mindig van térerő.

a németek pedig vonalzóval húzzák alá a dolgokat az órán. mindegyiküknek van pöpec kis tolltartója, szövegkiemelővel, színes tollakkal és vonalzóval. imádom őket, annyira cukik. múltkor (nemtom ezt már írtam-e, nincs kedvem visszanézni, lehet, hogy csak akartam írni) az egyik lánnyal (sarah) éjjel sétáltunk hazafelé, és én, mint kb. mindig a kihalt utakon, az utca közepén mentem. erre ő meg picit izgatottan és picit büszkén is magára közben mondta, hogy ahh, német vagyok, és mégis az úton megyek, jaj, mi lesz.

öltözködési stílusom pedig szerintem ugyan kifogástalan, de egy nyanya a buszon egyik nap odajött és diszkréten - miközben majdnem lesmárolt és fruzsit, aki a folyosó másik oldalán ült, majdnem leverte a székről a seggével - a fülembe súgta, hogy vigyázzak, mert kilóg a "cuisses"-em és mindenki látja. namondom mi a fene lehet az a cuisses. nem tudtam, fent vagy lent lóg ki micsodám vagy mim látszik vagy mivan. 

kiderült, hogy az a comb. a néni biztos még az előző évezredből szabadult az akkori erkölcsökkel. de azért aznap bárki rámnézett utána, megijedtem, hogy látja a cuisses-emet. éstényleg.

hogy már a blogomon is azon gondolkodom, vajon ki mit fog szólni ahhoz, amit írok. miközben ez az, amit leginkább le akarok vetkőzni. hogy ne azért csináljak dolgokat, hogy bebizonyítsam ennek-annak-amannak, mennyire jól vagy rosszul vagy sehogy érzem magam.

és az is, hogy azok a srácok, akik amúgy mindig füttyögnek meg nyomulnak az összes lányra, aki egy picit is lánynak néz ki, most itt ülnek egy kupacban a közösségi helyiségben, és nézik, ahogy más fiúk rohangálnak a tévében. valami foci megy. "olálá" és "zut" és "buuuuut" (=góóóól).

imádokélni. nemtudokélni.

be akarok itt számolni, de persze lehetetlenség. meg egyre kevesebb értelmét is látom. unom ezt is, ahogy egy idő után mindent.

de amúgy hiperkirály idő van itt. kábé huszonnyolc fok volt ma és tegnap is. ma vitorláztam - igen, odaértem időben! - és szuper volt, bár bevallom, néha szívesebben napoztam volna fürdőruciban a hajó elején, minthogy tanuljam a vitorlás részeit. vagy fürdőztem volna és lebegek egy matracon. de aztán csak láblógatás fért bele meg karbarnítás. ellenben lehet, hogy lesz hajósvizsgám.

ahhoz még előbb szereznem kell orvosi papírt, hogy egészséges vagyok. meg nemtudom milyen egyéb papírokat. de a nemtudommilyenegyébből már nagyon elegem van. csütörtökön bementem elintézni valami "garantie civile"-t, hogy tudjak a konzervatóriumban zongorát gyakorolni. és persze ahhoz, hogy legyen garantie civile-em, a kedves, mosolygós bácsika elküldött egy másik helyre, szerezni sécurité sociale (társ.bizt.) számot. ahol csak vártam és vártam és vártam, két órán keresztül. üldögéltem, aludtam, zenét hallgattam, figyeltem a többieket. majd két óra után közölte velem egy szintén nagyonkedves, mosolygós, csak ezesetben néni, hogy jaaaaa, hát nekem olyan szám nem kell! úgyhogy visszamentem a bácsihoz, visszafogottan közöltem vele, hogy adja csak szépen ide azt a cuccot, amiért már ezelőtt két órával is itt voltam. majd mosolyogva kisétáltam. de azért nem kicsit voltam ideges.

biciklizni ellenben meglepően jó a lankás utakon. mert mindig, miután felmész egy hegyre, jól le is lehet gurulni róla, és az isteni érzés.

tegnap megnéztem az oroszlánkirály helyett az utolsó tangó párizsbant. megérte.

és tanácsok az elmúlt napok tapasztalatai alapján:

1. ne kulccsal a kezedben pisilj részegen, mert a kulcs könnyen beleeshet a vécébe :P
2.  hogyha egy magától csukódó, tapasztaltan nehéz ajtó már majdnem becsukódott, ne nyúlj a résbe, mert az ujjaid nem fogják elbírni a huszonöt kilót...
3. ne nézz meg furcsa kurvás filmeket, mert a vége az lesz, hogy ülsz a sötét moziteremben, azon gondolkodsz, vajon mindenki más is ki akar-e menni, vagy csak te, miközben a filmben a lány szeméből ondó folyik könnyek helyett, mert az milyen kurváraművészimár. 
4. egyszál törölközőben ne mosolyogj a feketesrácra, mert pár perc múlva bekopog.
5. apró nélkül ne menj a mosodába, mert senki nem vált pénzt este 8 után. és ha nem moshatod ki azonnal a cuccaid, ne állj neki kézzel - nem lesz gyorsabb.
6. hallgass zenét (akkezdetphiai, mégmindig, de mostmár szerzek mást is, mert kezdem tudni a szöveget és kezdem kurvára unni), tátogd-énekeld a dalokat és sétálj a napsütésben limoges-ban, mert az jó.
7. írj képeslapokat sok-sok embernek. akkor is jó érzés, mikor írod. és akkor is, amikor megkapják és örülnek.
8. vitorlázz hétvégén a napsütésben, nézd a vitorlán átszálló repülőket, kormányozz, tanulj bonyolult szavakat a vitorlázásról és fájduljon meg a fejed a sok újdonságtól. babord amures.

satöbbi. és már van netem a koliban - majdnem a szobámban, hamarosan megoldom talán azt is. és ismét kiderült, mennyire jól tudom saját magam elől is elzárni az érzéseimet. szombaton belémnyilallt, hogy valójában mindenki együtt és külön-külön (mármint persze, nem mindenki, hanem akiket szeretek, az) hiányzik. nagyon. sokkal jobban, minthogy merjek erre gondolni. elraktam inkább az egészet egy pici rekeszbe.

és csak néha vannak olyan napok, mint például a mai is. hogy fényképeket nézegetek mindenkiről fészbúkon. vagy blogot olvasok, mégha s.m-t nem is ismerem igazán. vagy bejegyzéseket olvasgatok. zenét hallgatok, olyat, amin m.vel meg e.vel (és e.vel és e.val és e.vel) ugráltunk. mintha otthon lennék. mintha minden ugyanolyan, mindenváltozatlan lenne. de 

szerencsére történnek a dolgok. amúgy is azt mondtam, előre nézek, nem vissza. mert ha hátranézel, bazmeg, a gödörben ott rohadsz meg. például ezért. de most kivételesen igyekszem nem (mindig) rohanni. átélni, nem túl(pörögni), nem mindent akarni, de nem is egyhelyben ülni és várni a sültgalambot. szóval például sétálni a városban, csakúgy, mert szép a zene, szépek az emberek, szép a világ.

és ennyi(.) elég.

hétvégén arra vártam, mikor kerülök már internetközelbe. többek között hogy írjam a blogot. már-már betegesen folyton azon gondolkodom, mit hogyan írok majd meg. ezt mondták jaktáborban az ott felolvasott novellámra is hibának: nem él, hanem azon gondolkodik, hogy interpretálja, ahogy él. (mármint a szöveg. mármint én.) ezt mondta még egyszerrégen g. is, hogy semmi nem tartja távolabb őt (meg sajátmagamat) tőlem, mint a folyamatos interpretálási kényszerem. olyan furcsa, néha mások mennyivel jobban látnak magamnál.

arról akartam írni például, hogy mennyiminden történik. mennyimindent tapasztalok itt a messzitávolban. többek között azt, amit mindig mondtam másoknak és magamnak, de igazából nem mindig hittem el, hogy akárhová mész, te ottmaradsz magaddal. még ha nem is tudod pontosan, ki vagy te, akkor is. mert ugyanúgy (nem) működnek a dolgok itt (se).

de igazándiból nem az ilyen okoskodások jutottak eszembe, hanem hogy az élményeket hogy írom meg. de amint megfogalmaztam magamban, el is felejtettem őket. szóval most újra minden: péntek este megint voltunk "bulizni", de ez most inkább beülős-dumálós volt. és bár előtte sikeresen bedepresszióztam magam, azért elmentem. németek voltak meg egy amerikai srác, aki viszonylag régóta él franciaországban, és totál el van szállva. 

meglepődve vettem tudomásul, hogy az emberek (pl. ez a srác) nem tudják, mi az a "théorie de la littérature" (=irodalomelmélet). nagy, kerek szemekkel bámulnak, hogy én ilyesmit tanulok, meg hogy egyáltalán létezik ilyen a világon. és mikor megkérdezik, hogy mi is az, persze mindig csak valami olyat zagyválok nagyhirtelen, hogy hátizé, ahogy az irodalmat vizsgálják, vannak különböző szempontok, szociálisabb is, az író környezetét is figyelembe vevő vagy csak a szöveget önmagában vizsgáló blabla. de asszem ettől nem lesz sokkal világosabb számukra...

ma megkezdődött a második órám westphallal. az interkulturalitás (jesszus, erre van magyar szó? kultúrák közötti kapcsolatok...? valami ilyesmi) elmélete. turizmus, turisták, utazgatás, hogyan alkalmazkodunk egymáshoz, hogyan befolyásoljuk a (kulturális) környezetet és az hogyan befolyásol minket, és hasonlók. és westphal pont a 

puszikról kezdett beszélni, amiről mindig elfelejtek írni. hogy a franciák (meg a németek) másik oldalon kezdik a puszilkodást. és vannak páran, akik hármat adnak.

amikor cécile-lel először találkoztam, mondta, hogy a franciák "olyan puszilkodók". hogy ők akárkivel találkoznak, rögtön puszit adnak neki. annyira álságosnak találom ezt a szokást, mert persze van, amikor egy arcrapuszi sokat jelent, kifejezi, szereted a másikat vagy örülsz, hogy találkoztatok stb. és van, amikor az jelent sokat, hogy valakinek nem adsz. de itt adnak és mégse, csak odatartják tulajdonképpen az arcukat egyik, majd másik oldalra, úgy, hogy jónagy maradjon az arc-száj távolság. váhh.

szombaton elindultunk vitorlázni, de csak a találkozóhelyig jutottunk, mert a minibusz pontosan félkor indult el, mi meg kb. félórányi gyaloglás után hat perc késéssel értünk oda... kicsit sem volt idegesítő. de végülis bementünk fruzsival a városba helyette, megnéztük a bolhapiacszerű emmaüs nevű boltot, ahol mindenszart (detényleg!) kapni. annyira felbaszott a minibuszlekésés, hogy aznap utána az összes buszt csakazértis elértem/tük - persze mindig úgy, hogy lelkünketkiköpve (ja, nem lelket, tüdőt) futottunk. de megérte a kislelkem kedvéért.

az emmaüs inkább vicces volt, mint jó. volt ott kanapé, tömör faasztal, óriási tálalószekrény, pucércsajos festmény, gobelin-képek, rezsó, hűtők, hangfal, párásító, könyvek, bakelit, bunda, cédék, ruhák, kalapok, dvd-k, magazinok, béleggyűjtemény. de a kedvencem mégis az egyik vevő nyakában ülő patkányka volt... mert állítólag tökjó patkányt tartani: pici, hűséges, tiszta, intelligens. óje. én asszem patkányrasszista vagyok, és vállalom, bennem inkább undort keltett a pulcsiban mászkáló állat látványa.

este átmentem cécile-ékhez - csak cécile nem volt már ott, mert elutazott. szóval a pasija, az ő két lánya meg egy házaspár képzete az asztaltársaságot. a kaja isteni volt! viszont a többiek mind franciák. mind brutálgyorsan beszéltek, és mindenre rövidítéseket használtak. de tényleg mindenre, legalábbis az iskolai képzéssel (amit ugye amúgy sem ismerek itt franciaországban) kapcsolatos szavakra csakis. szóval olyan félóránként megkérdeztem, ez vagy az mit jelent, meg néha frédéric (cécile pasija) megállt és elmagyarázott dolgokat, de kemény volt nagyon. jól elfáradtam a végére.

és rájöttem, mennyire nem tudok semmit magyarországról. az oktatásról. a politikáról. a történelemről. a társadalomról. szóval úgy kb. semmiről. mondtam azért ezt-azt, amit épp mégis hallottam-láttam életem során. mert ők aztán tényleg semmitdesemmit nem tudnak. a nyugat-európaiaknak úgy tanítják a keleti országokat, mint keleteurópa, így egybe az összeset. mintha ez egy nagy-nagy ország lenne, ahol kommunizmus volt, sejhaj. és hogy azért nem mindenhol ugyanúgy volt, meg pláne hogy most nincs mindenhol ugyanaz, az már senkinek nem igazán világos. de nagyon kedvesen kérnek elnézést, amiért nem ismerik a mi történelmünket-kultúránkat-szokásainkat-dolgainkat.

de amúgy érdekes volt tapasztalni, mennyire felnőttként kezeltek (biztos mert elvileg az is vagyok, csak mégis, így belülről furcsa ezt látni-megélni), mennyire számított, miket mondok, mit mesélek. otthon általában a gyerekekkel vagyok (hülyülök e.vel), ha családi vagy bármilyen ebéd van, nem veszek részt pl. az oktatási helyzetről szóló szakértésben. itt meg én voltam, aki elmondta, hogy ez ígymegúgymegamúgy van magyarországon. tökmenő, mindezt franciául. szóval egyrészt rájöttem mennyire nem tudom a dolgokat, másrészt pedig, hogy az olyan szavakat, amik pl. a gazdasági dolgokkal vannak összefüggésben (áfa, teszem azt :P), alig-alig ismerem, inkább csak passzívan. de azért király volt nagyon! és a kaják...! meg egyáltalán: rendes lakásban lenni a koli után, mennyei élmények.

a vasárnapi vitorlázgatásról és a borzalmas bordélyházas filmről majd máskor regélek. úgyis túl bőbeszédű voltam ezúttal, és kezdődik az órám mindjárt - íráskészségfejlesztés, jupijé.

ja, még annyit, hogy azt hiszem, találtam helyet, ahol zongorázni tudok majd!! a bejegyzés címe pedig most nemcsak a hétvégére, hanem rám is vonatkozik. de lehet, hogy ez megint csak a mániás szakasz. mindenesetre hallgatok zs.ra (meg e.ra és m.re), és nem magambamerülgetek, hanem hagyom, hadd sororjanak az események, aztán majd kiderül, mi van, mi volt. mi lesz.

oztunk ma a városban a pötitrennel (petit train = kisvonat). és kiderült, hogy nem én vagyok itt az egyetlen spanyol, vannak igaziak is, nagyon sokan és nagyon vidáman. mindenkinek integettek, ahogy körbevonatoztuk limoges-t, és a franciák jó része boldogan visszaintegetett.

tegnap este a szociológuslányos találkozóról jól elkéstem, várt szegény negyedórát. viszont megtudtam, milyen szupergyorsan be lehet érni a városba biciklivel - mondjuk más kérdés, mennyire brutálisan leizzadsz közben, mert dombos-völgyes (vagymi) limoges, de azért vicces tekerni mintazállat. hazafelé kevésbé voltam ügyes, mivel annyira örültem, hogy lefelé gurulhatok, hogy nem realizáltam, mennyire más irányba tartok... szóval ugyanannyit kb. mehettem is felfelé, de még így is megérte.

a lány kedves volt, komoly, nagyonszép (najó, lehet, hogy túlzok, néha kicsit túldimenzionálom az embereket) és értelmes. de kicsit tartozkodó is. a végén számot cseréltünk, mondta, majd még találkozzunk, hívjuk egymást. de nehéz eldönteni egy tökidenegről, mennyire gondolja komolyan az ilyesmit. mármint visszafogott volt meg hm, nem tudok jó szót erre, tényleg talán a tartózkodó a jó. mert nem félénk volt, nem is érdektelen, nem is unott, csak egyszerűen nem olyasvalaki, aki nagyon kimutatná, mit érez. lehet, hogy ilyenek a franciák? :P kiváncsi vagyok, másoknak milyen benyomása van rólam, ha találkozunk.

pl. én alapból mosolygok. mindenkire, szinte. és biztos ez is egy stratégia, hogy jó benyomást tegyek. mert ugyebár mindenki szereti, ha mosolyog a másik. de közben meg hiába próbálnék fapofa lenni (egyszer-kétszer már próbáltam), nem megy.

ja, újabb embert találtam, aki szerint jól beszélek franciául: stéphanie-t (ez a szociológuslány). jupijupp. néha tényleg tökjól megy. aztán meg nem jut eszembe az a szó, hogy harisnya. meg még egy csomó másik (amik most nem jutnak eszembe), ami pedig alap lenne, szerintem a francia-magyar szókártyák kezdő szintjén tanulandók. ami azért kínos. pláne hogy szeretnék letenni félév végén egy francia nyelvvizsgát. 

hopp, most elszáguldott mellettem egy kiskutya itt az egyetemen. kis fekete kutyus, már találkoztam vele (és a kevésbé szimpi gazdájával) tegnap is, amikor szerintem én voltam kb. az utolsó ember, aki elhagyta az épületet. nem kicsit félelmetesek a kihalt folyosók, ahol egyszercsak felkapcsolódnak a lámpák (mint kiderült, automaták). 

ma beiratkoztam limoges hiperszuper óriáskönyvtárába, ahonnan ingyen kölcsönözhetek és diákként ingyenes volt a beiratkozás is. szóval most ismét nagy terveim vannak: megnézni a világ összes filmjét (ami jó) és elolvasni a világirodalom minden klasszikusát.

de először a lolitát fogom olvasni. és megnézem az oroszlánkirályt franciául. és a lolitát. meg a bladerunnert. ez még talán megvalósítható és nem tör rám a jajmindenúgysemegyinkábbnemcsináloksemmit-érzés. további tervek egyelőre nincsenek. ill. csak egy: jól érezni magam ittésmost.

itt: 39A rue Camille Guérin
Limoges Cedex
France
ir.szám: 87038

csak hogy mindenki tudja és küldjetek nekem sok-sok-sok képeslapot :)

a te életed. ez volt a tegnapesti mozifilm előtti (talán diesel) reklámban. az idő nem számít, az élet számít, ezt meg e. idézte az ötödik elemből. sportkarrierem haldoklóban van: most itt ülök még a suliban és netezek (meg kajálok, naná...) ahelyett, hogy jazztáncon lennék. múltkor elment a kedvem, annyira sokan voltak és olyan debil gyakorlatokat vettünk. a tegnapi ultimate (ha vki nem tudná: frizbis csapatjáték) helyett pedig moziba mentem a németekkel. 

la guerre est déclerée, ez volt a film címe. szép film. szomorú és igaz. egy párról szól, akiknek daganatos lesz a gyereke, a küzdelmükről, a szerelmükről. és most itt nem kezdem el megint, mennyire egy hálátlan dögnek érzem magam ilyenkor. és mennyire képtelennek az életre. inkább

írok arról, hogy vettem biciklit! hogy holnap megyünk kisvonatozni körben a városban az erasmusosokkal. hogy hétvégén megyek vitorlázni. hogy az egyetem kertjében csomó nyuszi van. hogy hamarosan találkozom egy szociológiaszakos lánnyal, aki francia. hogy ma azt mondta a fle4 (=francia mint idegen nyelvcsoportom) tanár, nagyon jól beszélek franciául. hogy a biciklivásárláskor azt mondta a francia srác (aki jól nézett ki és remélem még látom :)), hogy azt hitte, francia vagyok, nem hallatszik akcentus. hogy annyira vicces, mennyi mindenki néz spanyolnak. hogy amikor azt mondom, hongroise (ejtsd kb: ongroáz, jelentése: magyar), mindenki bólogat, hogy jaaa, anglaise (ejtsd: anglez, jelentése: angol) és örülnek, hogy tudják honnan származom. hogy a ferdeszeműeknek fogalmuk sincs, mi az az hongrie (=magyaro.), de a szomszédainkat se ismerik (szlovákia, románia, horvátország, szerbia), csak mosolyognak, mennyire vicces, hogy ilyen országok tényleg léteznek. hogy az amerikai srác ellenben tudta hol van magyarország - valahol ott törökország mellett. hogy a nap annyira sütött ma, hogy a nyáriruhás-legginges-szandálos kombóból majdnem a leggingst is levettem. hogy a koli épületében van egy srác (vmi niga), aki minden lánnyal eljátssza a köv. párbeszédet: - ca va? (=jólvagy?) - (lány furcsán oldalpillantásból válaszol) oui... (=ja...) - ca va bien? (=nagyonjólvagy?) - (lány mégfurcsább fejjel már oda se néz) oui... de csávókám itt se adja fel, hanem megkérdezi, honnan jöttél, hogy hívnak, mit tanulsz, legalábbis elsőre. amikor másodszor találkoztunk az emeletemen (bár ő a kilencediken lakik, nemtom mit keresett ott...), és ismét elkezdte a sorozatot, leállítottam a honnanjöttélnél. kicsit azért fájt, hogy nem emlékezett a nevemre, születési helyemre, és vszínű az arcomra se :P

hogy kaptam már több képeslapot, és tökjól esett. hogy egyre szebb a falam, és most már csak úgy néz ki, mintha totál hibbant lennék és össze-vissza ragasztgatnék randomra - pedig nem, minden egyes matrica/képeslap/poszter/térkép/buszjegy egy-egy falbanlévőlyukat rejt...

hát írtam is erről mindről. és most zúzok, mert azt hiszem hamarosan az egyetem összes ajtaját bezárják, és akkor nem kell majd azon sírnom, hogy nincsenbajom semmisemmi.